AktuálisBudapesti rendőrnő karjai közt halt meg az öngyilkos szatír Az intézkedő rendőrnő karjaiban halt meg az a 40 éves csepeli férfi, aki szerdán fejbe lőtte magát a főváros IX. kerületében. I. László dulakodás közben megszerezte a tapasztalt rendőr fegyverét, s azzal lett öngyilkos. Erőszakos közösülés...
AktuálisAlekosz műsora előrevetítette Anita tragédiáját Többször próbálkozott öngyilkossággal B. Anita, aki szerdán kiugrott 8. emeleti lakása erkélyéről, ám a csodával határos módon túlélte a zuhanást. A pszichológus szerint Anita ugyanazt az utat választotta, mint Alekosz műsorában.
AktuálisKiugrott a nyolcadikról Anita, Alekosz arajelöltje A Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsorban is szereplő Anita összeszólalkozott párjával, s úgy tett pontot a veszekedés végére, hogy egy székre fellépve az ablakon át a mélybe vetette magát. Egy tuja mentette meg az életét, de...
AktuálisKorlát és tuja nyársalta fel a nőket Tuja szúrta át több helyen is a testét annak a nőnek, aki kiugrott egy kispesti ház kilencedik emeletéről szerdán hajnalban. Budakalászon pedig egy 60 év körüli asszony olyan szerencsétlenül esett el, hogy egy korlátdarab a fejébe fúródott.
AktuálisA gyilkosság sikerült a 33 éves nőnek, az öngyilkosság nem Megkéselte élettársát, majd önmagát is életveszélyesen megsebesített egy 33 éves nő Mezőtárkányban. Az asszonyt a féltékenység vezette a gyilkosságra.
AktuálisHalálfélelemben él a bankár Rendőri őrizetet kér E. G. Tedeschi, a Vatikáni Bank bukott elnöke. Van mitől tartania: a bankkal kapcsolatba került korábbi vezetők közül volt, akit felakasztottak, volt, akit megmérgeztek.
AktuálisJárvány, kisbolygó vagy a kovamoszat végez velünk Ötévente készít, húsz esztendőre előremutató elemzést a CIA Nemzeti Hírszerzési Tanácsa. Az idei előrejelzésnek a novemberi elnökválasztás utáni napokban kellett volna a nyilvánosság elé kerülnie, de a párizsi Le Monde hozzájutott...
Aktuális Sokkolta az orvosokat a lelakatolt vagina Letartóztatták azt az indiai férfit, aki brutális módszerrel akadályozta meg, hogy felesége megcsalja. A férfi egy lakattal zárta le felesége nemi szervét.
AktuálisFelrobbantották a minisztert Lángokban áll Szíria fővárosa. Szerdán is folytatódtak a fegyveres összecsapások a városban, ahol a felkelők végső harcot hirdettek Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen.