A férfi 2000 óta élt együtt élettársával, közösen nevelték az asszony két gyermekét - olvasható a Sonline.hu-n. A férfi már akkor is gyakran volt agresszív, rendszeresek voltak az ordítozások, gyakran összeverte a családot. Azonban az igazi szörnyűségek csak tavaly kezdődtek: a kegyetlen apa - miután élettársa elaludt - először naponta levetkőztette nevelt lányát, szexpózokba kényszerítette, péniszét a kislányhoz dörzsölte, fogdosta és belenyúlt a nemi szervébe is.
Miután végzett, meg is fenyegette a gyereket: azt mondta, megveri vagy megöli, ha bárkinek is szólni merészel a fajtalankodásról. Végül a lány már nem bírta tovább, és véget akart vetni nyomorúságának, öngyilkosságot kísérelt meg. Próbálkozásába kis híján belehalt, azonban a lenyelt fertőtlenítőszert végül kihányta.
Édesanyja ezek után addig faggatta, míg a kislány el nem mondott mindent neki mostohaapja ámokfutásáról. A döbbent nő azonnal kérdőre vonta szerelmét, az azonban válasz helyett kegyetlenül elverte: negyed órán keresztül ütötte-rúgta a nőt, majd pár nappal később nevelt lányát is, akit részegen még orális szexre is kényszerített.
A feleség most már lépett az ügyben, és a szomszédokhoz, majd a rendőrökhöz rohant segítséget kérni. A férfit elfogták, jelenleg előzetes letartóztatásban van, a főügyészség vádat emelt ellene. A Somogy Megyei Főügyészség fegyházat kért az előzetesben váró férfira.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.