A 38 éves Kirsty McKie, aki nyolc évig élt Balin vőlegényével, pontosan tisztában volt vele, mennyire nagy veszély országában a "szennyezett", metanollal kevert alkohol. Párja és élettársa ráadásul vendéglátásban dolgozott, így kizárólag felső kategóriás és megbízható beszállítóktól vásároltak italt. Egy este azonban, amely során barátnőjével szórakozni volt, kiderült, olyan limoncellót fogyasztott, amiben tudtán kívül mérgezett szesz, metanol volt. Mivel nem sejtette, másnapi tüneteit csupán másnaposságnak hitte, így megpróbált csupán többet aludni, pihenni.

Az eredetileg Stockportból származó nő 2022-ben vesztette életét. Halála után hazaszállíttatták holttestét, eltemették, családja azonban hónapokig nem tudta, mi okozta a tragédiát. A patológia azonban később közölte velük: metanolmérgezés áll a háttérben, ami miatt édesanyja, Margaret most kampányt folytat annak érdekében, hogy minél inkább felhívja a figyelmet erre, a Délkelet-Ázsiában nagyon is komoly problémára.
Bizonyos országokban ne fogyasszanak tömény alkoholt még akkor sem, ha azt lezárt palackban, boltban vásárolták
- figyelmeztetett, kiemelve, egyszerűen Balin például nincs mód arra, hogy valaki biztosan tudja, nem iszik metanolt.
Bárkivel megtörténhet
- emelte ki Margaret, aki Kirsty halála óta más, érintett, szintén metanolmérgezés miatt gyászoló családokkal küzd együtt a változásért. Pláne azok után, hogy arról értesült, nemrég olyan népszerű úti célokra is eljutott a hamisított alkohol, mint Görögország és Spanyolország.
Hónapokig nem tudtuk, mi okozta a halálát. Fogalmunk sem volt az okról. A barátnője is rosszul lett, de jobban lett. Azt hitték, csak rossz másnaposság. Csak később derült ki, hogy metanolmérgezés volt. Tájékozottak voltak és óvatosak. Csak olyan beszállítótól rendeltek alkoholt, aki felsőkategóriás éttermeket és szállodákat látott el. Nem is gyanították, hogy baj lehet, mert úgy hitték, minden szükséges óvintézkedést megtettek
- közölte hozzátéve, Laoszban, Indonéziában és Thaiföldön sajnos bevált szokás, hogy bárokban metanolt használnak alkohol helyett, hogy csökkentsék a költségeiket. De azt is elárulta, van, hogy nem az étterem tehet róla, hanem a beszállító, amiről egy ellenőrzött vendéglátóhely sem tud:
Szeretnénk, ha az emberek megértenék: nincs garancia, nincs biztos módszer arra, hogy teljesen biztosak lehessenek
- idézte őt a DailyStar.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.