"Azt hittem ő az igazi, még teherbe is ejtett, majd kiderült: barátnője van"

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 24. 16:30
Úgy vélte, ő a nagy Ő: hatalmasatt csalódott.

Online adta ki magából minden bántatát az a teljesen elkeseredett 22 éves, aki azt hitte, a 27 éves férfi, aki teherbe ejtette, az igazi. Mint írja, romantikus hétvégék, nagyszerű vacsorák hadát töltötték együtt, a szex is remek volt közöttük. Úgy vélte, ő a nagy Ő, azonban kiderült, hogy a vonzó és csábos külső egy olyan férfit takart, akinek közben barátnője volt végig. 

Azt hitte, megtalálta az igazi
Azt hitte, megtalálta az igazit. Fotó: LightField Studios /  Shutterstock 

Azt hitte, megtalálta az igazit

Egy álompasinak tűnt, online ismerkedtünk meg. Azonnal egymásra hangolódtunk, majd el is hívott Párizsba egy hétvégére. Annyira romantikus volt, azonban miután visszajöttünk, rájöttem, késik a menstruációm, ami miatt csináltam egy terhességi tesztet és az pozitív is lett. Nem tudtam, hogyan közöljem vele a hírt, hiszen csak pár hónapja találkozgattunk, úgyhogy úgy döntöttem, úgy vezetem fel, hogy megkérdezem, akkor hivatalosan is egy pár vagyunk-e, milyen jövőt lát számunkra. Erre azonban kihátrált az egészből. Annyira bántott a dolog, hogy nem mondtam el neki, várandós vagyok, hanem inkább megszerveztem egy abortuszt 

- részletezte a fiatal, aki azok után jött rá, hogy álmai férfijának barátnője van, hogy elment a lakására odaadni neki a fejhallgatóját, amit nála felejtett. Ekkor pedig a nő nyitott ajtót.

Életem sokkja volt, azt sem tudtam, hogy létezik. Egy kollégájának adtam ki magam, majd miután eljöttem, felhívtam és dühömben közöltem vele, gyereket várok. Ekkor megígérte, eljön velem a klinikára, de nem jelent meg. Összetörtem, de már nem kerestem. Erre most, az egész után újra elkezdett üzengetni, mivel szakítottak és most engem hibáztat érte. A barátnője ugyanis rájött, hogy megcsalta őt többek között velem is. De a legrosszabb az, hogy a nő rámtalált a közösségi médiában és most azzal fenyeget, hogy mindent kitálal az interneten. És a hab a tortán: még mindig érzek valamit az iránt az önző s**gfej iránt. Abban reménykedem ugyanis, hogy titkon talán ő is törődik velem

 - adta ki magából minden bántatát, mire a The Sun tanácsadója közölte vele, százszor jobbat is tud találni magának és vélhetően csupán azért érez még bármit is a férfi iránt, mert jobb kvalitásokkal ruházza fel őt, mint amivel ő valójában rendelkezik. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.