Épphogy csak karjaiban tarthatta pár órára újszülöttjét Lucy Regan, majd tragikus módon el is kellett búcsúznia tőle. A 25 éves fiatal nő kislánya, Nelly ugyanis születését követően életét vesztette, miután nem végeztek el rajta egy egyszerű vizsgálatot. Kiderült ugyanis, hogy egy államilag nem támogatott szűrővizsgálat kimutatta volna, hogy Nelly egy ritka autoimmun betegségben szenvedett, antifoszfolipid szindrómában (APS-ben), amely véralvadást okoz a magzat számára még a méhben.

Lucy várandósságának 28. hetében sürgősségi császármetszésen esett át úgy, hogy altatása előtt az orvosok közölték vele, nem biztos, hogy Nelly élve jön világra. Szerencsére azonban a kicsi túlélte a szülést, így Lucy még találkozhatott vele.
Egy rutinvizsgálat során derült ki, hogy Nelly rossz állapotban van. Volt ugyan szívhangja, de alig találták. Magas volt a vérnyomása és a helyzet csak rosszabbodott, így világra kellett őt hozni. Nem voltam beteg a terhesség alatt, aznap sem éreztem semmi különöset. Maximum azt, hogy olyan volt, mintha megfáztam volna. Nem értettem, hogyan juthattunk el odáig, hogy egyszer minden rendben, utána meg órák kérdése és megszületik a babám
- emlékezett vissza 2024 novemberére Lucy, aki szintén életveszélybe kerülhetett volna, ha nem kerül sor a császármetszésre.
Nem igazán fogtam fel, mi történik, rengeteg információ zúdult rám. Azt mondogattam anyukámnak, hogy még csak most vették meg a babakocsiját. Sokkot kaptam. Az altatásom során már azt hittem, Nelly meghalt
- közölte a fiatal nő, aki végül kilenc napot töltött a kórházban Nelly oldalán. Karjaiban azonban csak egyszer foghatta őt: aznap, amikor a pici meghalt. Nelly-t ugyanis inkubátorban tartották, ahol a fertőzésveszély csökkentése érdekében csak pelenkázni lehetett.
Olyan volt, mintha mindent elvettek volna tőlünk. Egy ideig csak lebegsz a semmiben. Minden ködös. Még gyászolni próbálsz, és feldolgozni az egészet. Egy gyermek temetése olyasmi, amit senkinek sem kellene átélnie, nemhogy megszerveznie.
Lucy Nelly elvesztését követően később újra teherbe esett. Akkor pedig a tragédiájuk miatt már szándékosan elmentek APS-szűrésre, ami pozitív is lett. Ezt követően azonban kezelést kapott, így várandóssága is rendben zajlott. Kisfia, Teddy 39 hetesen született meg, egészségesen, írja a TheSun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.