Az ercsi mentősöket egy 38 hetes kismamához riasztották, aki sűrű fájásai miatt kért segítséget. Az életmentők azonnal a helyszínre érkeztek. A mentőben született Laura – írta közleménében az Országos Mentőszolgálat.

Az életmentők perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták a kismamát, akivel aztán el is indultak a kórházba, útközben azonban az események felgyorsultak, így a mentő félreállt és bajtársaink felkészültek a szülés biztosítására és az édesanya támogatására
– írták a posztban.
A mentésirányítás rögtön esetkocsit riasztott a helyszínre, őket azonban a kis Laura nem várta meg, néhány perc múlva hangos sírással érkezett meg mentőápoló bajtársunk karjaiba. Az első sírás pillanata minden jelenlévő számára felemelő volt
– folytatták a megható történetet.
A mentők megvizsgálták és ellátták a babát és a büszke anyukát, amihez rövidesen az esetkocsi egysége is csatlakozott. Laurát és édesanyját végül stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink
– olvasható a beszámolóban.
Az OMSZ boldog és egészséges életet kíván az újszülöttnek és gratulál a szülőknek és a mentésben résztvevőknek.
A népszerű poszt alá rengeteg komment érkezett. Köztük a kis Laura szülei is odaírtak a bejegyzéshez:
Köszönjük a mentősök gyors segítségét, és a jó kívánságokat, mi vagyunk Laura szülei
– írták a képhez.
Sokan viccelődtek, hogy mi lesz vajon hivatalosan a kisbaba születési helye, mások pedig meghatottan köszönték meg a mentősök munkáját:
Gratulálok, ez nagyon csodálatos szép volt! Elismerésem a mentősöknek, hogy ilyen felkészítőek, minden téren!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.