A brit Dan Godley mindössze enyhe hasi feszülés miatt fordult orvoshoz, azonban hamarosan közölték vele, hogy legfeljebb 18 hónapja van hátra. Két héttel a lesújtó rákdiagnózis után megkezdte a kemoterápiát, de a vizsgálatok kimutatták, hogy a daganat egy fő verőér köré tekeredett.

A Cheshire East-i Alsagerből származó Dan, miután meghallotta a végzetesnek tűnő hírt, a kórházi ágyon, percekkel később megkérte 30 éves párja, Anna kezét.
A férfi elmondta, hogy a rákdiagnózisa eleinte fel sem fogható volt számára:
Felhívtak, hogy be kell mennem a kórházba, és már akkor tudtam, hogy valami baj van. Nagyon feszült voltam, aztán jött a diagnózis. Nehéz szavakba önteni, milyen érzés volt. Ott volt velem Anna és az anyukám, ők zokogtak, de nekem csak másnapra esett le igazán, mi történik. Csak ültem, és azon gondolkodtam: hogy történhet ez velem?
Dan egy ritka eljárásra, az úgynevezett irreverzibilis elektroporációra volt beütemezve, amely elektromos áram segítségével pusztítja el a rákos sejteket. Azonban a műtőasztalon az orvosok úgy döntöttek, inkább teljes hasnyálmirigy-eltávolítást hajtanak végre, amely során eltávolították a hasnyálmirigyét, az epehólyagját és a közös epevezetéket.

A műtétet ritkán végzik el, mivel hatékonyságáról kevés adat áll rendelkezésre, és nagyon kevesen esnek át rajta. Az orvosok a beavatkozás előtt figyelmeztették: nem biztos, hogy tudnak bármit is tenni a rák ellen.
Hihetetlen módon, a 2021 novemberi diagnózis után Dan ma teljesen rákmentes. A férfi 2022 júliusában kapta meg a hírt, hogy meggyógyult, azonban még további kemoterápiát vállalt, amit tavaly februárban fejezett be.
Dan azóta feleségül vette szerelmét, Annát - számolt be róla a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.