Vajon megérni a szépség, ha az életünket kockáztatjuk miatta? Sokkoló kijelentést tett az a Sarah Dyson, akit kétszer is vissza kellett hozni a halálból, miután Törökországban plasztikai műtétet végeztek rajta elképesztő, 95 kg-os fogyása miatt. A 36 éves anya ugyanis habár súlyvesztését követően elégedett volt azzal, amit a mérleg mutatott, a rajta lógó bőrt nem bírta elviselni. Ezt követően pedig, mint fogalmazott, a hiúsága majdnem az életébe került.
Sarah azért Törökországot választotta hazája, Anglia helyett a plasztikai beavatkozásra, mert ott jóval olcsóbban, csupán 6500 fontért, azaz 2,8 millió forintért vállalták rajta a hasplasztikát, a karfelvarrást és a zsírleszívást. A beavatkozást követően nem sokkal azonban Sarah észrevette, duzzanat keletkezett a bal lábán. Az orvosok megnyugtatták: ez normális, így az anya végül szeptember 8-án hazarepült. Másnap azonban rögtön nehéz légzést tapasztalt, de úgy volt vele, két nap múlva úgyis megy a háziorvosához, így nem törődött vele. Hatalmas hibát követett el.
Kiderült ugyanis, hogy két vérrög is keletkezett a tüdejében a török műtét után, továbbá a bal lábában mélyvénás trombózis alakult ki. Ezt követően pedig hiába kapott azonnal kórházi kezeléseket, a szíve így is megállt, méghozzá kétszer.
Véralvadásgátlót kellett volna kapnom Törökországban, de az orvosok elfelejtették beadni. Ez és a repülőút kombinációja okozta a közel halálos vérrögöket
– közölte Sarah, hozzátéve, egyetlen hiba majdnem az életébe került.
Kértem a nővért, ne engedje, hogy meghaljak, majd az intenzíven ébredtem fel csővel a torkomban. A barátnőm jött, mert a szüleim Manchesterben élnek, egy órára tőlem. Azt a hívást kapták, hogy jöjjenek elbúcsúzni. Azóta pedig minden napot úgy veszek, ahogy jön. Nem érte meg
– idézte az anyát a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.