A műsor eleje óta nagyon nehezen megközelíthető a világbajnok ökölvívó, amit Attila sokszor nehezen visel, nemrég pedig az ok is kiderült, hogy miért viseli ennyire nehezen Viki férje közeledését: fiatal korában zaklatás áldozata volt.
Miután mindenki nagyon drukkol a friss házasoknak, na meg persze annak, hogy Viki is begyógyítsa a sebeit, a műsor pszichológusai egy terápiás feladattal igyekeztek segíteni a párnak. A feladat részeként mindkettőjüknek fel kellett emelniük egymáshoz közel a kezüket, majd lekövetni azt, amit a párjuk csinál, mintha tükröt tartanának egymásnak, mindezt úgy, hogy közben nem érintik össze a kezüket. Az egykori ökölvívónak azonban ez a feladat is soknak bizonyult, szinte azonnal rosszul érezte magát.
Az a baj, hogy rosszul érzem magam közben. Nem érzem jól magam, ez még nem megy, ez se megy. Rögtön lefagytam, rögtön gyomorgörcs, és nem feltétlen a kézmozdulatok, hanem Attila arckifejezése volt az, ami beindította bennem ezt a nagyon kellemetlen érzést. Nem az hogy kellemetlen, hanem hányingerem van, fizikális tüneteim vannak. Olyan gyomorgörcsöm van és hányingerem, még ha beszélek is róla
– fakadt ki Viki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.