Fejfájásra panaszkodott, pár nap múlva kómából ébredt: "Nem tudtam, ki vagyok"

Fejfájásra panaszkodott, pár nap múlva kómából ébredt: "Nem tudtam, ki vagyok"

túlélés
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 11. 19:30
Teljesen átlagos tünetekkel jelentkezett a gyilkos kór.

Egyik napról a másikra vett 180 fokos fordulatot egy egyetemista élete egy kegyetlen kórnak köszönhetően. Két évvel ezelőtt egy fiatal londoni nő, Eliana Shaw-Lothian erős fejfájással feküdt le, majd mesterséges kómába került, lélegeztetőgépre kötve. Az orvosai három életveszélyes állapot ellen is kezelték. Szülei csak imádkozni tudtak a túléléséért.

A fiatal nő halálos betegsége erős fejfájással kezdődött
A fiatal nő halálos betegsége erős fejfájással kezdődött/ Fotó: Northfoto

A nő élete teljesen megváltozott 

A fiatal lány a Surray Egyetem első félévében járt, amikor megtörtént a baj. A dél-kelet londoni Bromleyből származó, pszichológiát tanuló lány így emlékezett vissza a Daily Mail idézete szerint:

A tünetek eleinte teljesen általánosak voltak. Gyakran fájt a fejem, ezért nem gondoltam semmi komolyra. A hideg kezeimet és lábaimat a lakás hőmérsékletének tudtam be, a merev nyakamat pedig rossz alvópóznak.

Egyik este beszélt a szüleivel, akik rákérdeztek a jellegzetes kiütésre, de mivel nem látott magán ilyet, úgy döntött, inkább pihen. Ám szombatra virradóan hányás és zavartság jelentkezett nála. Amikor a szülei nem tudták elérni, a lakótársai bementek hozzá, és eszméletlen állapotban találták. A campus biztonsági szolgálat vitte kórházba, mert a mentő túl sokára érkezett volna ki.

Mire az ügyeletre értek vele, már kiütések borították, hallucinált, és kritikus állapotba került. Az orvosok egyszerre kezelték vírusos és bakteriális agyhártyagyulladás, valamint szepszis gyanújával, majd mesterséges kómába helyezték. Végül a tesztek a bakteriális eredetet igazolták, ami jóval veszélyesebb a vírusosnál.

Eliana két napig volt kómában, vasárnap kezdett javulni, hétfőn hozták ki az altatásból.

Amikor felébredtem, nem ismertem fel a szüleimet, és nem tudtam, ki vagyok. Később szembesítettek: bakteriális agyhártyagyulladásom volt, és könnyen meghalhattam volna.

A felépülés hosszú volt, mivel eleinte mozgáskoordinációs nehézségei és hallásproblémái voltak. A diagnózis óta eltelt két évben még mindig küzd a koncentrációval, és folyadék van a szíve körül, de visszatérhetett az egyetemre és szenvedélyéhez, a tánchoz.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.