A kis Olivia Taylor megvakult, miután 2018 januárjában az éjszaka közepén kórházba szállították. A történtek előtt szülei, Lisa és Matthew Taylor hónapokon át próbálták megfejteni furcsa tüneteinek okát, de a diagnózis túl későn érkezett.
Miután Olivia elesett a parkban, sürgős vizsgálatra vitték a londoni kórházba, ahol 2018 januárjában látóideg-gliómát állapítottak meg nála. Ez a lassan növekvő, általában jóindulatú agydaganat azokon az idegeken alakul ki, amelyek a szemből érkező információkat továbbítják. A kislány, aki akkor csupán 17 hónapos volt, szinte egyik napról a másikra elvesztette a látását, egy hónappal azután, hogy kórházba kerül, és látása azóta sem tért vissza.
Most, kilencévesen, fehér bottal közlekedik, és az iskolában a Braille-írásra támaszkodik, édesanyja azonban úgy véli, hogy az orvosok figyelmen kívül hagyták a betegség első tüneteit, amikor a lánya megszületett.
Lisa elmondta, Olivia bizonytalan volt, amikor járni tanult, valamint szokatlanul nagy volt a fejkörfogata. Mivel csecsemő volt, az orvosok mindezt a növekedésének tulajdonították. Amikor az anya észrevette, hogy kislánynak lusta szeme van, szemészhez és más egészségügyi szakemberekhez fordult, de a tünetek nem javultak.
Mindig fejlett volt a beszédében, a játékban és az evésben, de sok furcsa apró dolog volt. Abbahagyta az evőeszközök használatát, kevesebbet beszélt, majd hányni kezdett.
- emlékezett vissza az édesanya.
Olivia még 2017 augusztusában is rosszul lett, egy órával Lisa és Matthew esküvője előtt, de hónapokba telt, mire megkapta a hivatalos diagnózist.
Nem tudtuk, mi történik… de tudtuk, hogy valami nincs rendben. Néhány nappal szilveszter előtt elvittem őt a parkba, letettem, és elesett.
Ekkor az édesanya megfogadta, hogy addig nem hagyja békén az orvosokat, míg ki nem vizsgálják gyermekét, így végül háziorvosuk sürgősségi vizsgálatra küldte őket. Ugyanazon a napon, 2018 januárjában közölték Lisával és Matthew-val, hogy Olivia egy hatalmas agydaganattal él, amely 8x6 centiméteres.
Nem tudtuk, milyen stádiumban van, semmit sem tudtunk róla, csak szörnyű volt, félelmetes. Szó szerint éjfélkor történt… és amikor megérkeztünk a londoni kórházba, azt mondták, nem tudják megoperálni, mert túl nagy a kockázat a látóidegeknél.
Néhány héttel a diagnózis után Olivia a kiságyában ébredt fel, fájdalmában sikítva. A daganat okozta nyomás annyira károsította a látóidegeit, hogy műtétre volt szüksége, azonban mikor egy másik kórházba szállították, kiderült, hogy már teljesen megvakult.
Szinte egyik napról a másikra megvakult.
- tette hozzá édesanyja.
Azóta Olivia több kemoterápián és két nagy agyműtéten esett át, mindezek ellenére a kislány ragyogását nem oltotta ki a betegség.
Amikor meglátod Oliviát, olyan szeretetteljes, és mindenki, aki találkozik vele, azonnal beleszeret. Az emberek hallják a történetét, majd meglátják ezt a vidám kislányt a plüssállataival, és könny szökik a szemükbe. Olivia a mi kis szuperhősünk.
- mondta Matthew.
A kislány eddig három különböző kemoterápiát kapott, de minden alkalommal, amikor abbahagyta, a daganat újra növekedésnek indult. Szülei ezért úgy döntöttek, vállalják a hatalmas kockázatot a kezelésével kapcsolatban.
A jelenlegi kemoterápia nem működött, így két lehetőségünk volt. Az egyik, hogy visszamegyünk egy 1970-es évekbeli kemoterápiához, amelynek szörnyű mellékhatásai vannak, meddőség, teljes hajhullás, állandó hányás. Vagy pedig elvégezzük a biopsziát, hogy pontosan meghatározzuk, milyen daganatról van szó, és így fejlesztés alatt álló gyógyszerekhez férhetünk hozzá.
A pár végül tavaly a biopszia mellett döntött, de Olivia részleges arcbénulással ébredt. Idővel ez javulni kezdett, és a biopszia lehetővé tette, hogy kipróbáljanak egy kezelést, amelyek jelentősen összezsugorították a daganatot. Olivia most reggel és este gyógyszert szed otthon a kutatásoknak köszönhetően.
Bár Olivia legyengült immunrendszerrel él, így fogékony a fertőzésekre, az orvosok szerint nagyon jól teljesít, élvezi az iskolát, és imád énekelni és beszélgetni.
Élete nagy részét kezelések között töltötte. Egyszerre küzdünk a daganat és a látássérülés oldalán is, két háborút vívunk, de Oliviának ez a normális.
- tette hozzá édesapja.
A Rainbows jótékonysági szervezeten keresztül Olivia részt vett III. Károly koronázási partiján, ahol egy mackót kapott, valamint fellépett az iskolai kórussal a király karácsonyi beszédekor a Buckingham-palotában 2023 decemberében, és még egy délutáni teázáson is részt vett Kamilla királynéval - írta a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.