Máté júniusban lett 16 éves, egy életvidám kamasz fiú, aki állandóan jókedvű, imád fejlesztőkre járni és rengeteg mosolyt csal a környezetében élők arcára. Pedig nehéz utat szánt neki a sors. Koraszülött babaként jött a világra, a születése után pedig agyvérzést kapott. Az első hónapokban több komplikáció is fellépett, aminek következtében Máté szellemileg, illetve testileg is sérült, látását pedig részben elveszítette. Mindezek ellenére édesanyja, Mónika szerint Máté egy csoda, aki az első Nazarov-műtét óta nagyon sokat fejlődött. A soproni család most egy újabb műtétre gyűjt.
Borsodi Máté 2009. június 3-án született Budapesten. A várandósság alatt sajnos nem várt komplikációk léptek fel, amikor Máté ikertestvére a terhesség felénél elment, emiatt pedig Máté is a vártnál jóval korábban jött világra. Muszáj volt a világra segíteni, hiszen mellette volt egy halott magzat, Mónika pedig vérmérgezést kapott.
Mónika lapunknak elmesélte, hogy Máténak van egy nővére, az ő születése előtt azonban többször vesztett már el babákat. A lánya előtt már volt egy hármas ikerterhessége, de ők meghaltak, mert félidőre születtek, illetve több terhessége is volt, ami nem járt sikerrel. Máté a 28. hétre született, miután ikertestvérének a 22. hét óta nem volt szívhangja.
Máté a szülés utáni harmadik napon kapott egy hármas fokú, kamrákat érintő agyvérzést. Debrecenbe kerültünk, itt viszont tüdőgyulladást kapott. Sopronba hazatérve vállalták az agyvíz leszívását, ami az agyvérzés következtében nem tudott magától távozni. Egy orvosi műhiba során azonban egy baktérium került Máté szervezetébe, ami miatt életveszélyes állapotba került és amiért elvesztette a látása nagy részét
— mesélt a kezdeti megpróbáltatásokról Mónika.
Máté tehát halmozottan sérült, látása mindössze 10%-os, epilepsziás, illetve sönt is van a testében, ami egy a vérkeringésben létrehozott mesterséges összeköttetés: a véráramot tereli az egyik érből a másikba. A sönt miatt Máté nem is repülhet.
Máté anyukájával rendszeresen jár különféle fejlesztőkre a fővárosba, amiket a kamasz fiú mindig nagyon vár. Egyébként is nagyon szereti Budapestet, Mónika szerint egészen kivirul az arca, ahogy nézi a sok autót, a villamost, a hatalmas épületeket. De nagyon szereti a terápiákat végző szakembereket is: folyamatosan ölelgeti őket, megdicséri a szép hosszú hajukat, viccelődik velük. Rengeteg vidámságot hoz a környezete életébe.
A fejlesztőkön Máté csodaszámba megy. Azt szokták mondani, hogy olyan 14 éves kor körül megáll a fejlődés, utána már csak maximum szinten tartás van. De Mátéval nagyon dinamikusan haladunk előre. Szembetűnő a változás a két évvel ezelőtti állapotához képest
— büszkélkedett Mónika.
2023 júniusában Máté átesett már a Barcelonában praktizáló Nazarov doktor egyik műtétjén, azóta pedig Máté állapota nagyon szépen fejlődik. Szükség van azonban egy újabb műtétre, aminek az időpontját ki is tűzték már: 2026. április 21.
A műtét, az odautazás, illetve az ott tartózkodás ára összesen közel 2 millió forint, de ez még nem minden. A műtét után Máté hetekig nem fog tudni lábra állni, ezért utána különösen fontos lesz a rehabilitáció, a terápia, illetve Mónikának be kell szereznie egy mozgató-emelő eszközt, mivel egyedül van otthon a 16 éves fiúval.
Éppen ezért Mónika úgy döntött, gyűjtést szervez.
Mátéék hat-hét hetente járnak fel a fővárosba terápiákra, köztük intenzív terápiákra is. Ezek ára több százezer forint, a budapesti tartózkodásnak szintén. Éppen ezért Mónika úgy érezte, a jövő április műtét árát és a terápiák okozta anyagi terheket már nem tudja egyedül megoldani, az emberekhez kell fordulnia segítségért.
Mónika három segítőjével együtt nemrég létrehozott egy alapítványt, amit Máté Világa Alapítvány névre kereszteltek.
Itt Mónika rendszeresen beszámol fia állapotáról, illetve azokat a termékeket tölti fel, amiket Máté gondozása mellett varr: táskákat, irattartókat, pénztárcákat.
"Szívvel-lélekkel készítem ezeket a termékeket, azért, hogy ne csak kérjünk az emberektől, hanem adjunk is cserébe valamit"
— mesélte lapunknak Mónika.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.