"Meghalt a babám, mert magamra hagytak a szülésnél - még segítségért sem tudtam kiáltani"

Egy lesújtott anya azt állítja, hogy a babája meghalt, miután a bábák otthagyták őt szülés közben – annak ellenére, hogy a terhessége magas kockázatú volt. A kis Liliwen Iris Thomas kevesebb mint egy nappal azután hunyt el, hogy édesanyja, Emily Brazier 2022. október 10-én életet adott neki a cardiffi Walesi Egyetemi Kórházban. 

Emilyt a szülés előtti időszakban szoros megfigyelés alatt tartották, mivel olyan betegsége volt, amely fokozta a szövődmények kockázatát. Az anya azonban azt mondta, hogy sem szülésznők, sem ápolónők nem voltak ott, amikor megkezdődött a szülés, és a partnere sem lehetett a szobában a kórházi látogatási korlátozások miatt.

Emily azt állította, hogy a szülés megindítása után annyira sok fájdalomcsillapítót kapott, hogy nem tudott segítséget hívni, és csak azután vette észre, hogy megszületett a baba, miután lehúzta a lepedőt, és látta, hogy Liliwen „vérfürdőben” fekszik. A kisbaba 20 órával később meghalt, miután oxigénhiányban szenvedett.

A Cardiff és Vale Egyetem Egészségügyi Tanácsa közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy „őszinte gondolatai és szívből jövő részvéte” Emilyvel és családjával van. Várhatóan vizsgálatot indítanak, az egészségügyi tanács pedig azt mondta, hogy a meghallgatás befejezése után további nyilatkozatot tesznek.

Emily azt állította: „Dühös vagyok, hogy egyedül hagytak. A terhességem alatti összes ellenőrzés mire volt jó, ha akkor hagytak magamra, amikor igazán számított? Miután felügyelet nélkül hagytak, élénken emlékszem, ahogy lehúztam a takarót, és Liliwent láttam ott, teljesen mozdulatlanul és élettelenül. Csak vérfürdőként tudom leírni. Ez a kép örökre velem lesz. Még mindig vannak rémálmaim, és azóta is járok terápiára.”

Emily partnere, Rhodri Thomas azt mondta, hogy az egészségügyi tanács szabályzata miatt nem volt ott abban az időben, amely szerint a partnerek este 9 és reggel 9 óra között nem tartózkodhatnak a kórteremben. A partnerek csak akkor tartózkodhattak az osztályon, ha az anya aktív vajúdásban volt.

"Ott kellett volna lennem – mondta Rhodri. – Megnyomtam volna a hívócsengőt, és értesítettem volna a bábákat."

„Elvitték Liliwent és berohantak a szülőszobába. Sok vért vesztettem, öltésekre, infúzióra és vérátömlesztésre volt szükségem. Mindez akkor történt, amikor még az indukciós osztályon feküdtem, és csak az ágyam körüli függöny választott el négy másik nőtől. Biztosan nekik is szörnyű lehetett.”

Rhodri azt állította, hogy csak a kórházi személyzet közölte vele, hogy Emily megkezdte a szülését, és arra számított, hogy amikor megérkezik, találkozni fog újszülött lányával.

„Fogtam egy taxit a kórházba, és emlékszem, hogy izgatottan beszélgettem a taxisofőrrel arról, hogy hamarosan találkozom az újszülött gyermekemmel” – mondta. „Amikor odaértem és megláttam Emilyt, olyan fehér volt, mint egy szellem, és rossz értelemben azt mondta nekem: »Nem tudom, hogy él-e a babánk«.”

Bár Liliwent életmentő készülékre kapcsolták, még aznap meghalt. Halálának okát születéskor fellépő oxigénhiány, veleszületett bakteriális fertőzés és méhlepényi problémák között adták meg.

„Félek a családi eseményektől és a karácsonytól, mivel Liliwen soha nem lesz ott, ő mindig a hiányzó darab lesz, a halálának soha nem lett volna szabad megtörténnie, és ezzel nehéz együtt élni. Ránézek az élő gyermekeimre, és vágyom arra, hogy megtudjam, hogyan nézne ki Liliwen most, két és fél évesen. Soha nem fogom túltenni magam a halálán, úgy érzem, megrekedtem az időben. Soha többé nem leszek ugyanaz az ember.”