A magyar légiós meleg fogadtatásban részesült a Népligetben. A Bournemouth pénteki mérkőzése miatt Tóth Alex már szombaton hazautazott Magyarországra, mivel természetesen ő is meghívót kapott Marco Rossitól a magyar válogatottba. A januárban Angliába szerződő középpályás megragadta az alkalmat, hogy meglátogassa korábbi klubját, a Ferencvárost is, ahol Robbie Keane azonnal észrevett egy változást a futballistán.

Az első üdvözlés rögtön mosolyt csalt mindenkinek az arcára: Tóth azonnal lepacsizott korábbi edzőjével, Robbie Keane-nel, aki kiszúrta a játékoson feltűnő Gucci pulóverét, és nem is hagyta szó nélkül.
Nézzenek oda, lett egy kis pénzed, és máris Guccit veszel? Megváltoztál
– mondta széles mosollyal az arcán az ír tréner, majd baráti gesztusként néhányszor nyakonvágta korábbi játékosát.
A szóban forgó pulcsi egyébként valóban nem olcsó: az olasz luxusmárka darabját nagyjából 450 ezer forintért lehet megszerezni.
A jelenet jól tükrözte, milyen szoros kapcsolat maradt kettejük között. Tóth Alex Keane kezei alatt vált meghatározó játékossá a zöld-fehéreknél, és aligha jutott volna ilyen gyorsan a világ egyik legerősebb bajnokságába az edző bizalma nélkül. Az ír szakember korábban azt is elárulta: örömében elsírta magát, amikor a fiatal futballista az Angliába tartó repülőről üzent neki, és megköszönte a szakembernek, hogy megváltozgatta az életét.
Nemcsak Keane örült a viszontlátásnak: a játékosok is örömmel fogadták a hazatérőt. Johnatan Levi volt az első, aki odasietett hozzá, és tréfásan meg is jegyezte, hogy Alex mintha két hónap alatt magasabbra nőtt volna.
A válogatott futballista ráadásul nem érkezett üres kézzel: Kubatov Gábor klubelnök, Nyíri Zoltán ügyvezető alelnök és Hajnal Tamás sportigazgató is egy-egy dedikált Bournemouth-mezt kapott tőle. A klub viszonozta a gesztust: a középpályás egy különleges, március 15-i ünnepre készült Fradi-mezzel térhet vissza Angliába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.