Böde Dániel nem tartotta magában a véleményét, majd megrendelte az italt a bulira

Paks
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 07. 10:10
A Paks csatára csereként beállva döntötte el az MTK elleni találkozót. Böde Dániel elmondta, mi volt az elmúlt hetek kudarcainak az oka.

Két vereség után nyert újra az NB I-ben a Paks. A tolnaiak sikerét ki más szállította volna, mint Böde Dániel, aki csereként beállva két perc alatt duplázott, ezzel nyert a Paks 3-1-re az MTK ellen a labdarúgó-NB I-ben.

Böde Dániel kétszer is ünnepelhetett
Böde Dániel kétszer is ünnepelhetett Fotó: Dömötör Csaba

A játékos szerint nagyon kellett már, hogy megszakítsák rossz sorozatukat.

Végre ott voltunk a kapu előtt többször, az elmúlt két mérkőzésen ez kevésszer sikerült. Most sem játszottunk jól, de a lényeg, hogy megszereztük a győzelmet

- mondta a meccs után Böde, aki a napokban a Tiktok-oldalán beszélt arról, nem tudja, hogy dicséret, vagy inkább a fiatalok kritikája az, hogy 39 évesen még mindig dominál az NB I-ben.

Böde Dániel készül a bulira

A csatár az ünneplésről azt mondta, van még két meccsük, addig nem lehet szó buliról. December 20. után azonban jöhet a koccintás, meg is kérte csapattársát, a jelenleg sérült Ádám Martint, hogy a frissen piacra dobott söréből hozzon egy-két tálcát az évzáróra.

Javában zajlik a Fizz Liga!

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Ferencváros, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.