Szoboszlai Dominik a szurkolók szavazatainak kétharmadát kapta, így az újonc Hugo Ekitiké előtt őt választották meg augusztus hónap legjobb Liverpool-labdarúgójának – adta hírül az angol bajnokcsapat október 3-án. Szoboszlai díjának furcsa időzítését, nevezetesen a jelentős késést nem is hagyták szó nélkül a Pool-drukkerek.
A februári hasonló Szoboszlai-díj után újra a magyar középpályást látták a legtöbben a Liverpool legjobbjának a négy augusztusi tétmeccsen.
A szezonrajton, a Crystal palace elleni Szuperkupa-meccset ugyan tizenegyesekkel a londoniak nyerték, de utána három bajnoki győzelem következett: otthon a Bournemouth (4-2) és az Arsenal (1-0), köztük pedig idegenben a Newcastle (3-2) ellen. Utóbbi két alkalommal Szoboszlait választották a mezőny legjobbjának, miután kényszerűségből jobbhátvédént játszott, de mindkét rangadó hajrájában főszerepet vállalt elöl a győztes gólokból is.
Newcastle-ben szenzációs helyzetfelismeréssel, a labdát átlépve hozta ziccerbe Rio Ngumohát, majd az Arsenal ellen már ő maga döntött egy pazar szabadrúgásgóllal.
Vagyis a díj megérdemelt, ezt a hozzászólásokból is egyértelmű. Más kérdés, hogy sok kommentelő kiakadt a szavazás eredményhirdetésének időzítése miatt, hiszen már október van. Túl vagyunk egy liverpooli szempontból sokkal kevésbé szívderítő szeptemberen is, amely négy nehézkes győzelmet követően legutóbb már két idegenbeli vereséggel zárult. Arne Slot vezetőedző csapata előbb újra kapitulált a Palace előtt (1-2, ezúttal az angol Premier League-ben), majd a Bajnokok Ligájában kapott ki 1-0-ra Sallai Roland török csapata, a Galatasaray vendégeként, éppen a Szoboszlai hibája utáni büntetővel.
"Már október van, könyörgöm";
"Augusztusé? Októberben? Mi tartott ilyen sokáig az átadással?";
"Talán, mert szeptemberre senki sem érdemelte meg";
"Késtek, mint Wirtz jó játéka" – olvashatók a rosszmájú (de olykor jó humorú) kommentek a Szoboszlai-díj posztja alatt.
A Liverpool legközelebb szombaton (18.30, tv: Spíler 1) a klubvilágbajnok Chelsea vendége lesz a Premier League 7. fordulójának rangadóján.
Az élcsoport: 1. Liverpool 15 pont, 2. Arsenal 13, 3. Crystal Palace 12, ...8. Chelsea 8.
A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön plusz izgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.