Kerkez Milos liverpooli pályafutása egyelőre igazi hullámvasút. A szezon elején Arne Slot azonnal a kezdőcsapat tagjaként számított a magyar válogatott játékosára, viszont az utóbbi időben megingott benne a holland szakember bizalma. A szurkolók körében is vegyes vélemények alakultak ki: vannak, akik kitennék őt a kezdőből, míg mások imádják az elszánt és olykor agresszív hozzáállását. Andy Robertson, Kerkez posztriválisa eddig rendkívül pozitívan beszélt a Vörösök nyári szerzeményéről, most viszont a skótok szövetségi kapitánya kikotyogta Robertson valódi érzéseit.
Steve Clarke, a skót válogatott menedzsere egy interjúban beszélt játékosa és Kerkez Milos közötti versengésről. A szakember elárulta, hogy már a nyár folyamán elbeszélgetett Robertsonnal, és arra a következtetésre jutottak, hogy a 31 éves játékosnak előbb-utóbb sikerül majd visszaszereznie a helyét a kezdőcsapatban.
Nagyjából úgy alakult, ahogy akkoriban gondoltuk, hogy Kerkez kezd a csapatban, de Robertson visszaszerzi majd a helyét
– idézi Steve Clarke, Skócia szövetségi kapitányának szavait a liverpool.com.
Andy Robertson 2017-ben csatlakozott a Liverpoolhoz, ahol azóta 203 tétmérkőzésen lépett pályára. A balhátvédet számos klub szerette volna megszerezni a nyáron, leginkább az Atlético Madrid, de úgy döntött, hogy marad és harcol a helyéért az Anfielden.
Egyelőre korai még megmondani, hogy beváltak-e a skót számításai, hiszen Kerkez a hullámzó teljesítménye ellenére is megkapta a lehetőséget a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén.
A két balhátvéd legközelebb szombaton, 18:30-kor (TV: Spíler 1), a Chelsea-Liverpool rangadón küzdhet meg a szóban forgó pozícióért.
A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön plusz izgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.