Kiderült, mit súgott meccs közben Szoboszlai Dominik fülébe Arne Slot

Frankfurt
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 23. 10:20
A pálya szélén sugdolóztak. Arne Slot a Frankfurt-Liverpool BL-meccs lefújása után elárulta, miről beszélgettek Szoboszlai Dominikkal.

Góllal és gólpasszal járult hozzá csapata 5-1-es sikeréhez Szoboszlai Dominik a Frankfurt-Liverpool Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A magyar válogatott középpályást – harmadszor az idényben – a szurkolók a találkozó legjobbjának választották meg, és Arne Slot vezetőedző is elismerően nyilatkozott róla a lefújást követően.

Frankfurt-Liverpool: Szoboszlai Dominik
Góllal és gólpasszal járult hozzá csapata 5-1-es sikeréhez Szoboszlai Dominik a Frankfurt-Liverpool Bajnokok Ligája-mérkőzésen Fotó: Liverpool FC

Szoboszlai Dominik jól teljesített a Frankfurt-Liverpool BL-meccsen

Dominik ismét jól teljesített. Amióta itt vagyok, ő az egyik olyan játékos, aki — talán Virgil és Mo után — a legtöbb percet játszotta nálam. Ez mindent elárul arról, mit gondolok róla

– fogalmazott a holland szakember, aki felfedte azt is, miről sugdolóztak Szoboszlaival a pálya mellett. 

A Szoboszlaival folytatott beszélgetés témája az volt, hogy hat, hét vagy nyolc meccset néztünk meg az ellenfélről, de egyszer sem játszottak így. 4-4-2-es felállásra számítottunk, nem 5-2-3-ra. A jó hír viszont az, hogy ez elég ismerős számunkra, mert a Crystal Palace, a Manchester United és a Burnley is ezt játssza

– idézi a LiverpoolEcho Arne Slot szavait, akinek meccs közben módosítania kellett a csapat letámadásán.

Erről beszélgettünk Dominikkal

– zárta szavait a vezetőedző.

Ki lesz a BL-győztes Budapesten?

Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!


 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.