Szoboszlai nem beszélt mellé, a Liverpool kiütötte BL-ellenfelét

Szoboszlai Dominik
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 22. 23:04 / FRISSÍTÉS: 2025. október 22. 23:31
Négy vereség után végre megtört az átok az angol bajnoknál.A Frankfurt-Liverpool Bajnokok Ligája-találkozón Szoboszlai Dominik ismét a kezdőben kapott helyet, és parádés teljesítményének köszönhetően a mérkőzés emberének is megválasztották a kiütéses győzelem után.

Arne Slot együttese 29 napos nyeretlenségi sorozatot zárt le, miután győzni tudott a Bajnokok Ligája alapszakaszában a Frankfurt ellen. Szoboszlai Dominik ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet, megszokott középpályás szerepkörében, míg Kerkez Milos ezúttal a kispadról figyelte a Frankfurt-Liverpool összecsapást. 

Szoboszlai Dominik lett a mérkőzés embere Frankfurt-Liverpool BL-meccsen
Szoboszlai Dominik lett a mérkőzés embere Frankfurt-Liverpool BL-meccsen Fotó: Christian Kaspar-Bartke

A találkozó előtt Szoboszlai Dominik arról beszélt, a jelenlegi gödörből csakis együtt tudnak kimászni. A meccs végére kiderült, igaza lett a magyar labdarúgónak.

Döcögősen kezdett mindkét csapat. A 26. percben Rasmus Kristensen azonban villant: a Frankfurt játékosa remek ütemben vette át a labdát a tizenhatos előtt, majd precíz, lapos lövéssel a bal alsó sarokba talált, megszerezve ezzel a vezetést a hazaiaknak (1-0). Tíz perccel később Hugo Ekitike egyenlített: a Liverpool támadója egyedül tört a kapura, majd higgadtan a bal alsó sarokba lőtt (1-1). Pikáns momentum, hogy Ekitike épp korábbi csapata ellen talált be, gólját azonban nem ünnepelte, csupán kezét felemelve kért bocsánatot a hazai szurkolóktól. Néhány perccel később a Liverpool megfordította az állást: Virgil van Dijk egy szöglet után pontos fejessel vette be a frankfurti kaput. Az első félidő hajrájában tovább nőtt a vendégek előnye – Szoboszlai Dominik beadását Ibrahima Konaté bólintotta a hálóba, így a „Vörösök” 3-1-es vezetéssel vonulhattak az öltözőbe

A második félidő remekül indult a Liverpool számára. Szoboszlai Dominik labdaszerzése után remek ütemben indította Florian Wirtzet, aki precízen passzolt középre, ahol Cody Gakpo érkezett, és magabiztosan a hálóba helyezett (1-4). És ha már Szoboszlai Dominik – a magyar középpályás az egész mérkőzés során a legmagasabb értékelést kapta az angol oldalak statisztikái szerint, amit tovább is javított a 70. percben: a tizenhatoson kívülről eleresztett lövése a bal alsó sarokban kötött ki, ezzel a Liverpool már 5-1-re vezetett. A magyar válogatott csapatkapitánya góljával végleg eldőlt a találkozó sorsa: a Liverpool kiütéses győzelmet aratott Frankfurtban, ezzel magabiztosan hangolt a hétvégi, Brentford elleni bajnokira. Kerkez Milos ezúttal végig kispados volt, nem cserélte be őt Arne Slot.

 

Szoboszlai Dominik volt a kulcsember

Hatékony, energikus játékának, látványos góljának és precíz gólpasszának köszönhetően Szoboszlai Dominik teljesítménye ezúttal is kulcsszerepet játszott a Liverpool fölényes sikerében. A magyar középpályás végig vezére volt csapatának, így nem meglepő, hogy a szakportálok egyhangúan őt választották a mérkőzés emberének.

Ki lesz a BL-győztes Budapesten?

Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.