Úgy tűnik, Markus Babbel, a Liverpool korábbi hátvédjének kritikája nemcsak hangzatos volt, hanem telibe is talált. A legendás játékos nemrég kijelentette: Arne Slot óriásit hibázik, amikor Szoboszlait a védelemben próbálgatja, hiszen a magyar klasszis ott nem tudja kamatoztatni erényeit. Babbel szerint ha Dominik nem fér be a középpályára, inkább üljön a padon, de semmiképp se jobbhátvédként játsszon. Ugyanerről beszélt a korábbi angol válogatott csatár, Chris Sutton szerint vétek, hogy a Liverpool a védelemben őrli fel és pazarolja el legjobb középpályását. Szoboszlai Dominik frankfurti játéka a BL-ben alátámasztotta az összes szakértő szavát.
A Frankfurt elleni Bajnokok Ligája-találkozón Slot végre visszahelyezte Szoboszlait a természetes posztjára, a középpálya közepére – és az eredmény önmagáért beszél. Sőt, akkor is otthagyta, amikor a védő Jeremie Frimpongot már az első félidőben le kellett cserélni sérülés miatt. A magyar válogatott csapatkapitánya gólt szerzett, s gólpasszal is hozzájárult a Liverpool 5-1-es győzelméhez. A csapat dominanciájának egyik kulcsa éppen az volt, hogy Szoboszlai szabadabban mozoghatott, kreativitása és lendülete újra átragadt az egész együttesre.
Szoboszlai a meccs után azonnal üzent is a közösségi oldalán:
Visszatértünk, hajrá Vörösök
- írta a középpályás.
A Liverpool ezzel a győzelemmel négy meccses vereségszériát tört meg, Szoboszlai pedig újra bebizonyította: nemcsak a magyar válogatottban, hanem a Liverpoolban is a középpálya az ő igazi otthona.
Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.