Kocsis Olivér június 30-án, szörnyű balesetben hunyt el. A 22 éves szanyi labdarúgó halálhíre megrázta az egész községet. Szülei úgy döntöttek, hogy a faluban helyezik örök nyugalomra.
A 22 éves focista éppen az M1-es autópályán, a 132-es kilométerszelvényen haladt Mosonmagyaróvár felé, amikor belehajtott az ideiglenes terelésbe - írja az Origo. Leállt, és kiszállt az autóból, hogy megnézze autója megsérült-e, ekkor történt a baleset.
Olivért elgázolta egy autós.
A focista a helyszínen életét vesztette, olyan súlyosan megsérült.
Olivér aktívan focizott, a Szany SE vármegyei II. osztályú csapatának játékosa volt. A csapatjátékot 2009-ben kezdte, majd az összes ranglétrát végigjárva a felnőttcsapat kiemelkedő játékosa lett. A fiatal elvesztése pótolhatatlan sporttársai, barátai és a helyiek számára is.
Úgy nyilatkoznak róla, hogy megbízható volt, lehetett rá számítani, szerény volt és barátságos. Éppen egyetemi tanulmányait végezte. Mindenkihez volt egy jó szava, mindenben részt vett, a csapat körüli szervezéstől a háttérmunkákig. Az ellenfelek is mindig számoltak vele, nekik is hiányzik majd a Szany SE-ből.
Kocsis Olivér búcsúztatása július 10-én, csütörtökön, délelőtt 10 órakor lesz a Dózsa utcai temetőben.
A temetés előtt gyászmise lesz a falu templomában, ahol a család, barátok és helyiek róhatják le tiszteletüket a fiatal előtt. A család kéri, hogy egy szál fehér virággal búcsúztassák fiukat a résztvevők, és a részvétnyilvánítást mellőzzék - írja a Kisalföld.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.