
Ahogy öregszünk, testünk egyre több változáson megy keresztül, a kor pedig hatással van emésztésünkre is. Meglepő adatok szerint az idősebb felnőttek 40 százalékánál bukkannak fel ehhez kapcsolódó panaszok, de a jó hír az, hogy van rá megoldás.
A kor előrehaladtával az emésztés nagyrészt kissé lelassul, emellett pedig az emésztőrendszer egyes izmai is ellazulhatnak, amelyek már nem olyan hatékonyak abban, hogy jól végezzék a dolgukat.
Idősebb korban egyre gyakrabban jelentkeznek emésztési zavarok, de nem kötelező, hogy az idős kor emésztési zavarokat hozzon magával
– magyarázta lapunknak Dr. Kelle Zoltán a Nagyatádi Kórház belgyógyász és gasztroenterológus szakorvosa, valamint hozzátette, hogy ennek hátterében számos dolog állhat, köztük a helytelen étkezési szokások és a mozgásszegény életmód. A szakértő emellett azt is kiemelte, hogy idősebb korban sokan szednek fájdalomcsillapítókat és gyulladásgátlókat, amelyek előbb-utóbb szintén gyomor- és bélrendszeri panaszokat okozhatnak.
Dr. Kelle Zoltán továbbá elmondta, hogy általában az emésztési zavaroknak két csoportját különítjük el, az organikusat és a funkcionálisat. Míg az előbbi egyértelműen szervi betegségre utal, az utóbbi hátterében semmilyen valódi szervi betegség nem áll.
A következő étrendbeli változtatásokkal óriási fordulatot érhetsz el az emésztési panaszok terén. Az egészséges táplálkozás ugyanis kulcsfontosságú, ha a bélrendszeredről van szó.
A gasztroenterológus szerint, ha egyes panaszok átmeneti jellegűek, azaz bizonyos időn belül rendeződnek, akkor feltehetően valamiféle funkcionális dolog vagy egy enyhébb betegség áll a háttérben, így ez esetben nem kell feltétlen orvoshoz fordulni.
Ha azonban a panaszok elhúzódó jellegűek és vannak úgynevezett alarm jelek (éjszaka jelentkező fájdalmak, hányás, fogyás, véres széklet, székelési szokások megváltozása), akkor mindenképpen érdemes felkeresni egy szakembert
– hangsúlyozta Dr. Kelle Zoltán.
Emellett kiemelte, hogy évente legalább egyszer iktassunk be egy probiotikum kúrát, valamint, hogy kerüljük a szenna és rebarbara tartalmú hashajtókat, helyettük inkább a laktulóz hatóanyaggal rendelkezőket részesítsük előnyben.
Vastagbéltükrözésre szűrő jelleggel, egy életben egyszer, 50 felett mindenkinek el kellene mennie, akkor is, ha nincs panasza
– zárta gondolatait a belgyógyász.
Az alábbi videóban egy orvos magyarázza el, a probiotikum előnyeit és az ezzel kapcsolatos tévhiteket:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.