Depresszió-járvány vagy diagnózis-járvány?

Az utóbbi napokban egyre-másra látnak napvilágot a depresszióval kapcsolatos cikkek, híradások. Többük vészjósló képet fest a rettentő kórról, amely egyre nagyobb embertömegeket érint, és már nem csak a kisgyermekes anyákat, de az apákat is fenyegeti.

Persze nem kérdés, hogy a súlyos levertség, szomorúság - amelyet egyre gyakrabban és könnyebben címkéznek „depressziónak” - komolyan megkeserítheti nemcsak az érintett, de a családja életét is. De tényleg ilyen könnyen dobálózhatunk a depresszió elterjedtségével és súlyosságával? Számos szakmai vélemény ennek ellenkezőjére utal.

Hogy a depresszióról megjelenő számos cikk vajon egy tudatos médiakampány eredménye-e vagy sem, nehezen megállapítható. Ám mielőtt elborzadnánk a lassan már mindannyiunkra leselkedő veszélytől, érdemes néhány információval tisztában lenni.
Először is, a depresszió egyáltalán nem olyan könnyen körülhatárolható, objektíven diagnosztizálható „betegség”, mint a testi problémák legtöbbje. Azt a gyakran felbukkanó megállapítást, miszerint a depressziót az agy felborult kémiai egyensúlya okozza nem támasztják alá valódi, tudományos mércével mérve megalapozott kutatások.

Ez még mindig csupán egy elmélet, annak ellenére, hogy rendszeresen bukkannak fel híradások, amelyek szerint „most megtaláltuk” vagy „egy új kutatás kimutatta” - ilyen cikkek évtizedek óta jelennek meg újra és újra, azt hirdetve, hogy éppen akkor sikerült kimutatni a depresszió vagy más mentális zavar okát az agyban. Ha tényleg megtalálták volna az agyi eltérés gyökerét, azt fel lehetne használni a diagnózis során. A pszichiáter csupán egy szubjektív, önkényesen megállapított tünetlista alapján állítja fel a diagnózist.

Valószínűleg nem véletlen, hogy a Szakmai Kollégium Pszichiátria és Pszichoterápia Tagozatának 2011 szeptemberi állásfoglalása így fogalmaz: „A tudomány jelen állásában nem rendelkezünk a pszichiátriában olyan vizsgálati eszközzel, amelynek segítségével pszichiátriai diagnózist meg lehetne állapítani, mint például vérnyomásméréssel a hipertóniát , vagy a vércukor mérésével a cukorbetegséget.” Könnyen belátható, hogy nemigen lehet a mentális zavarok magas számával dobálózni, amikor ezeket nem is lehet objektív eszközökkel diagnosztizálni.

A magyar pszichiátria egyik nagy alakja, a nemrégiben elhunyt Dr. Buda Béla szintén kritikusan fogalmazott: „az agy mélyreható megismerése ellenére nem találják a főbb betegségformák egyértelmű patológiáját. ... Viszont tény, hogy a diagnózisok vitathatók, nem validak , és az idők folyamán szembetűnően és zavaróan idomultak a gyógyszeripari kínálatokhoz.”

Hogy manapság egyre több emberi problémát bélyegeznek mentális betegségnek, amelyekre azután gyógyszert lehet felírni, egyre több nyilvánosságot kap mind társadalmi, mind szakmai körökben. Sajnos nem elhanyagolható az a tény, hogy számos vezető pszichiátert - akiket leggyakrabban szólaltatnak meg a mentális problémákkal kapcsolatban - sokszor komoly pénzügyi szálak fűznek gyógyszergyárakhoz.

A pszichiátriában használt diagnosztikai kézikönyv, a DSM legújabb kiadása kapcsán kiderült, hogy a benne felsorolt mentális zavarok listáját meghatározó szakcsoport pszichiátereinek 68%-a valamilyen formában pénzt kap gyógyszergyáraktól. A fentiek fényében komolyan elgondolkodtató, hogy vajon a pszichiátriai betegségek járványáról van-e szó, vagy sokkal inkább a pszichiátriai diagnózisok járványszerű szaporodásáról.

Ám az sem kétséges, hogy az emberek igenis szenvedhetnek mentális problémáktól, és ezek igen súlyosak is lehetnek. Merre kereshetjük hát a megoldást? A tüneteket elfedő tudatmódosító gyógyszerezés helyett érdemesebb a gyötrelem valódi forrását felkutatni. Orvosi körökben jól ismert tény például, hányféle testi betegség létezik, amelyeket ha nem fednek fel és nem kezelnek, komoly mentális tüneteket válthatnak ki. Ezek a háttérben meghúzódó testi betegségek nem mindig nyilvánvalóak, egy alapos fizikai kivizsgálás viszont kiderítheti, ha ilyesmi áll a probléma hátterében.

Természetesen számos más állapot is kiválthat „pszichiátriai betegségnek” látszó tüneteket - tápanyaghiány, vitaminhiány, komoly stressz, tragikus veszteség vagy megoldhatatlannak tűnő problémák az életben. Ez alapján ki-ki döntse el, vajon a pszichiátriai diagnózisok és a tudattompító gyógyszerezés jelentik-e a valódi megoldást.