Különórák - tehetséggondozás vagy túlterhelés?

Manapság elvétve találunk olyan gyereket, aki ne járna valamilyen különórára. Az okok sokfélék, de kérdés, mire és kinek jó ez?

A tendencia már az óvodás kortól megfigyelhető: a szülőknek mániájukká vált, hogy gyermeküket különféle formális alkalmakon képeztessék.

A különórák egy része felzárkóztató óra. Valamiből a gyerek nem olyan jó, ezért korrepetáltatjuk szakemberrel. A megoldás elég sarkított, hiszen egy átlagos szülő is képes volna otthon korrepetálni a gyerekét, mégis sokan választják a különtanár lehetőségét. A különórák másik válfaja a gyerek érdeklődési körének megfelelő foglalkozás, amiben tehát úgy érzi a gyerek, hogy ő jó, vagy szívesen csinálja, legyen az sport, művészeti tevékenység vagy valamilyen tudomány. A veszélyes itt is az, ha a szülő és a gyerek elképzelései nem esnek egybe, vagyis a szülő csak szeretné, hogy a gyereke valamiből jó legyen.

Kulcsszó a terhelés és a stressz

Terhelésnek nevezhetjük, ha valami külső érték egy személyre behatással van. A terhelés lehet pozitív hatású, hiszen - ahogy teher alatt nő a pálma, úgy - a terhelés egészséges mértéke valóban ösztönzi a terheltet, hogy megfeleljen, vagyis megszüntesse a terhelés „teher” értékét. Ennek ellenére ha egy terhelés folyamatosan jelen van, azt már stressznek nevezzük. A stresszé fajult terheléseket a gyereknek nem sikerült elég jól kezelnie, ezért szükségtelen muszájnak fogja föl, és legjobb esetben is csak az abszolválásra törekszik.

A stressz borzasztó sok energiát emészt fel, erre utalnak a 2004-es PISA felmérések is (Programme for International Student Assessment), amik rámutattak, hogy az osztrák diákok 80%-a teljesítményét csökkentette a számtalan foglalkozás, amiken részt kellett venniük az iskolán kívül.

A pszichológus szerint

Nem kell azonban a szomszédba menni egy-egy vonatkozó példáért. Hazánkban is jelentős méreteket ölt a gyakran értelmetlen különóráztatás. A gyerekek egyre fiatalabb kortól végeznek a köznevelési program feletti képzést, akár heti több alkalommal. Frank Zsuzsa gyermekklinikai szakpszichológus meglátása szerint a szülőket egyrészt az aggodalom, másrészt a verseny hajtja, amikor különórára adják a gyereküket. Szerinte már heti három óra különfoglalkozás is negatív hatással lehet a gyerekre: többet árt, mint használ, a kicsik ugyanis annyira leterhelődnek, hogy nem lesz idejük feldolgozni a különórán hallottakat. Feldolgozni pedig szükséges.

Gyereknek lenni kell. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a tárgyi, készség- és képességbeli tudást kell fejleszteni egy gyereknél, hanem biztosítani kell azt az időt is (és ez nem az alvás ideje), amikor a gyerek feldolgozhatja az új információkat. Ez formálisan a „szabadfoglalkozás”. Amikor a gyerek csak úgy „ellehet”, játszhat, vagyis nincs irányítva a tevékenysége. Az agya ezalatt folyamatosan raktároz, rendszerez, leszűr - tehát dolgozik. Ne féljünk az ilyen „holt”időktől.

Frank Zsuzsa felhívja a figyelmet arra, hogy természetesen annak is van módja, hogy igény szerint képeztessük a gyereket. A lényeg, hogy mindig mérlegeljünk, mi az, amit egyrészt magunk is elvégezhetünk, másrészt ami valóban a gyerek érdekeit szolgálja (valóban érdekli, vagy valóban jó benne), és tartsuk be az időkeretet: soha ne rakjunk estére órát. A különóra mindenképp fejeződjön be 16-17 óra körül: ne várjuk el a gyerektől, hogy reggel nyolctól ennél tovább talpon és toppon legyen.