Javuló tendencia
Nagy általánosságban kijelenthető, hogy az elmúlt években-évtizedekben jelentősen javult a gyermekjátékok biztonsága. Ezt támasztja alá a RAPEX (az Európai Bizottság által működtetett Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszer, amelynek célja a tagállamok közti gyors információcsere súlyos kockázat esetén) idei első féléves jelentése, amelyből kiderül: jelentősen csökkent a bejelentések száma.
A félévben összesen, 726 darab jelzés érkezett a tagállamokból. A 2010-es azonos időszak adataival (1185 db értesítés) összevetve 39%-os csökkenés következett be. A 28 értesítést küldő országból, Magyarország az összes értesítések 4%-át (25 db) küldte el a Bizottságnak, a RAPEX-en keresztül.
Minden EU tagország, legalább egy értesítést küldött a RAPEX felé, hasonlóan, mint tavaly. Az összes bejelentés 24 termékkategóriára vonatkozik, ezek közül 22 százalék volt játék érintett. Mint azt megkeresésünkre a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) Piacfelügyeleti Főosztályának munkatársa elmondta, a gyermekjátékok területe nagyon jól szabályozott, talán éppen ezért nem meglepő, hogy a biztonságuk évről évre javulást mutat.
Ugyanakkor - hangsúlyozta - vannak vissza-visszatérő hibák, hiányosságok. Példaként említette a nem rögzített teleptartó-fedeleket, amelyek miatt a gombelem hozzáférhető a gyermek számára, és amelynek a higanytartalma miatt kémiai kockázat áll fenn.
Továbbra is találni magas ftalát-tartalmú PVC játékokat, habár ezek száma évről-évre csökken. Ftalát tartalmú bébijátékkal már nemigen találkozik a hatóság, ami örvendetes, mert ez az a korosztály, amelyik a legkiszolgáltatottabb.
A NFH feladata az, hogy amennyiben a piacon nem biztonságos termékeket talál, intézkedjen, a veszélyes terméket kivonatja a fogalomból, és ha szükséges a fogyasztóktól is visszahívatja. Az intézkedések címzettje elsődlegesen a gyártó vagy az importőr, de biztonsági kérdésekben a forgalmazó is, természetesen kellően arányos mértékben felelősségre vonható - magyarázza Csonkáné Kojnok Magdolna.
A szabványokban éles határvonal van a 3 éves kor alatti, illetve feletti korú gyermekeknek szánt játékokkal kapcsolatban: a legkisebbeknek gyártott termékeknek kell természetesen, a legszigorúbb előírásoknak megfelelniük.
Ugyancsak a jogszabály és a szabványok hatékonyságát méltatja az NFH Mechanikai és Villamos Laboratóriumának vezetője. Városi Istvánné leszögezi, minden játéknak, függetlenül attól, mely korosztálynak készül, meg kell felelnie a "Gyermekjátékszerek biztonsága” MSZ EN 71 szabványsorozatnak.
Az MSZ EN 71-1 szabvány kizárólag a játékok mechanika és a fizikai tulajdonságainak előírásait rögzíti, valamint azok vizsgálati módszereit tartalmazza. E szabvány elsősorban a játékokra vonatkozó általános követelményeket tartalmazza. Ezen, általános követelményeken túl még szigorúbb követelményeknek kell megfelelnie a 0-3 éves korú gyermekeknek szánt játékoknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.