A múlttal racionálisak vagyunk, ugyanakkor erős érzelmeket táplálunk a jövendölt események felé.
Egy új tanulmány szerint hajlamosabbak vagyunk rosszabb és intenzívebb nézeteket vallani azon eseményekkel kapcsolatban, melyek a jövőben bekövetkezhetnek ? ellentétben a már megtörtént dolgokkal. A kutatás kiterjedt az igazságtalanság, az erkölcs és a megtorlás értelmezésének vizsgálatára is.
?Jobban felkeverheti az érzelmeinket az, ha a jövő lehetséges eseményein gondolkodunk, mint az, ha a múltban már megtörtént dolgokkal foglalkozunk.? - mondta el a vizsgálatok vezetője, Eugene Caruso, a Chicagoi Egyetem viselkedéstudományi tanársegéde.Az egyik kísérletben a tanulmány résztvevői egy olyan italautomatával kapcsolatban mondták el véleményüket, mely a hőmérséklet emelkedésével növelte az üdítők árát. Amikor az embereknek azt mondták, hogy a gépet még nem tesztelték, negatívabban ítélték meg a gép működését. Ezzel ellentétben, ha azt az információt kapták, hogy a gépet korábban már tesztelték, pozitívabban nyilatkoztak az újfajta automatáról.
Más kísérletek felfedték, hogy a nagy jótékonysági adományok, melyek még nem történtek meg, jobban eltöltenek a nagylelkűség érzésével, mint az ugyanakkora értékű, de már aláírt, átutalt adományok.
Caruso vizsgálódásaiból azt a következtetést vonta le, hogy a jövőt hevesebb érzelmekkel várjuk, míg a megtörtént dolgokra sokkal racionálisabban tekintünk vissza. A kutatási eredmények a Journal of Experimental Psychology: General folyóirat internetes kiadásában jelentek meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.