Minden kismama szerencsésnek érzi a gyermekáldást, ám nem minden baba jön szerencsésen a világra. A kuklamutól ilyen esetről is értesülhetünk.

Másnap Samut nem lehetett felébreszteni. Kiszáradt és sárga is volt, ezért aludt el mindig szoptatás közben, nem volt hozzá ereje a ?kis lustának?, mint ahogy a ?kedves? doktornőnek sem az előző kórházban, hogy helyes diagnózist állítson fel. Majdnem megölte a fiamat!

Intenzívre került, ahol nem alhattam vele, nem szoptathattam, és csövek lógtak ki belőle. Otthon három óránként keltem fejni, mindig gyereksírást hallottam, és rettegtem, hogy reggel mi vár a kórházban. Egyszer fuldoklás miatt áthelyezték, és orrszondát kapott, nem tudom leírni azt a fájdalmat és félelmet, amit akkor éreztem, amikor üres volt az ágya. Sírtam, sajnáltam magam, majd körülnéztem és elszégyelltem magam. Olyan gyerekek feküdtek ott, akik sokkal komolyabb gondokkal és betegségekkel küzdöttek, mint Samu. Egy részüknek esélye sem volt a gyógyulásra. Volt, akihez látogató se nagyon jött. 85801 Megfosztottak bennünket az első hét szépségétől. Samut másodszorra is hazavittük. Barátnőmtől, unokatestvéremtől kaptunk tejet, és hat hét elteltével az én szomorúságban és fáradtságban megcsappant tejem is végül elegendőnek bizonyult. Fantasztikus érzés volt szoptatni, annak ellenére, hogy szegény gyerekemnek nagyon lassan ment, mint később kiderült a renyhe szájizomzat miatt.

Samu első pillanattól kezdve úgy nézett, mint aki mindent tud, és kommunikálni szeretne, ám mozgásában eltért más kisbabáktól. Nem tudta megszorítani a kezemet, nem tudta tartani a fejét, válla minden emelésnél felszökött a füléig, sokat volt nyitva a szája? Sok-sok olyan dolog, amit ma már messziről kiszúrok, de sajnos..

A cikk folytatását a kuklamu.hu oldalán olvashatják.

Valami baj van a babával!