Meglepő eredményre jutottak a tudósok: egy új kutatás szerint már egy mindössze kétnapos, kifejezetten zabra épülő étrend is látványosan csökkentheti a koleszterinszintet, miközben a vérnyomásra és a testsúlyra is kedvező hatással lehet.

A magas koleszterinszintet és a magas vérnyomást gyakran nevezik „néma gyilkosnak”, hiszen sokáig tünetmentesek maradhatnak, miközben komoly betegségekhez, például szívinfarktushoz vagy szélütéshez vezethetnek. Bár régóta ismert, hogy az életmódváltás és az egészséges étrend segíthet, ezek a változások általában hosszabb idő alatt hoznak csak eredményt.
A Bonni Egyetem német kutatói azonban most egy gyors, egyszerű és olcsó megoldásra hívták fel a figyelmet. A Nature Communications szaklapban megjelent tanulmányuk szerint már az is elegendő lehet, ha valaki két napon keresztül napi három alkalommal zabot fogyaszt.
A vizsgálat során az egyik csoport kizárólag zabkását evett két napon át: minden étkezésnél 100 gramm zabpelyhet, vízben megfőzve. Egy másik csoport hat héten keresztül csupán napi egy étkezést cserélt le 80 gramm zabpehelyre. Összesen 66 résztvevő fejezte be a kutatást, akik mind hasi elhízással küzdöttek, és a metabolikus szindróma legalább két jellemzője is jelen volt náluk.
Az eredmények meglepőek voltak: azoknál, akik kizárólag zabot ettek két napig, átlagosan 10 százalékkal csökkent az LDL, vagyis a „rossz” koleszterinszint. Emellett átlagosan két kilogrammot fogytak, és a vérnyomásuk is enyhén mérséklődött. A kutatók hangsúlyozták, hogy bár ez az eredmény nem vetekszik a modern gyógyszerek hatásával, mégis figyelemre méltó, különösen egy ilyen rövid időszak után.
A zab kedvező hatása elsősorban a benne található béta-glükánnak köszönhető. Ez az oldható rost gélszerű anyagot képez a bélrendszerben, amely megakadályozza, hogy a koleszterin felszívódjon a szervezetben, derül ki a Mirror cikkéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.