
Elsőre bizarrnak tűnhet, de talán ez lehet az építőipar jövője! Nemrégiben német kutatók ugyanis egy olyan biobetont fejlesztettek ki, amelynek egyik összetevője nem más, mint az emberi vizelet. És ez még nem minden: időről-időre előkerülnek még ennél is furcsább építőanyagok, amelyeket a jövőben akár még használhatunk is.
Úgy látszik, hogy a fenntartható építkezés egyre sürgetőbb kérdéssé válik. A beton ugyanis hiába a világ egyik legelterjedtebb építőanyaga, viszont a gyártása rendkívül környezetkárosító és nagymértékben hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához, mivel az energiaigénye jelentős. Emiatt számos kutatás zajlik ezen területen, hogy találjanak valamilyen fenntarthatóbb alternatívát.
Emiatt pedig a tudomány minden lehetséges irányból próbál erre válaszul újabb megoldásokat találni – olykor egészen szokatlan módon. A legújabb példa erre egy német kutatócsoport munkája, akiknek sikerült biológiai úton emberi vizeletből betont előállítani. A kutatók szerint ugyanis a vizelet egy bőséges, ám kihasználatlan erőforrás – ezért vizsgálták meg az alkalmazhatóságát a klasszikus betongyártás fenntartható alternatívájaként. És, mint a megvalósíthatósági tanulmányból kiderült, a dolog valóban életképes lehet.
A különleges technológia lényege, hogy egy baktériumot (Sporosarcina pasteurii) használnak, amely képes a karbamidot kalcium-karbonáttá alakítani. A karbamid az emberi vizelet egyik fő összetevője – innen jön tehát az alapanyag. A folyamat során a baktérium „cementáló” hatást fejt ki, így a különféle laza szemcséket (például homokot) szilárd „téglává” köti össze. A végeredmény pedig egy robosztus, környezetbarát biobeton, ami a kémiai tulajdonságai alapján hasonlít a természetes homokkőhöz.
A kutatók szerint ez a módszer nemcsak olcsóbb és környezetbarátabb lehet a hagyományos betonozásnál, de különösen hasznos lehet olyan helyeken, ahol nincs egyszerű hozzáférés az építőanyagokhoz – például a Marson vagy akár a Holdon. Ugyanis az alapanyagot lágyítóként alkalmazhatnák például a holdbázis betonjában. Ezzel kapcsolatban pedig már meg is kezdték a szükséges teszteléseket.
Nemrég írtunk arról is, hogy már cianobaktériumok felhasználásával is sikerült egyfajta élő téglát készíteni. Ennek a különlegessége, hogy ezek a baktériumok képesek arra, hogy szén-dioxidot nyerjenek ki a levegőből – így nemcsak kevésbé terhelik a környezetet, de aktívan javítják is azt. Ezt az „élő építőanyagot” az ETH Zürich kutatói hozták létre egy új kutatás során. A tudományos sikerről a Metropol napilap számolt be korábban.
A tudósok világszerte egyre extrémebb, mégis működőképes ötletekkel rukkolnak elő. Ennek a legtöbbje természetesen az űrkutatáshoz kapcsolódik. Volt egy elképzelés miszerint a NASA az űrkutatásban hasznosítaná a gombafonalakat. A szituáció szerint az történt volna, hogy a felfedezők előtt egy kis helyet elfoglaló, kompakt épületet küldenének a Marsra vagy a Holdra. A landolás után a szerkezet kicsomagolja magát, és a benne elhelyezett gombatelepekhez vizet ad. A gombák benőnék ezt a szerkezetet, amiből rövid idő alatt kialakulna a végleges struktúra.
A kutatás nem csak a látható gombatestre összpontosít, hanem a gomba számunkra láthatatlan, földalatti részére, a micéliumra is. Ezek a vékony szálak folyamatosan növekedve egy masszív struktúrát hoznak létre.
Az utóbbi években megsokasodtak azok az ötletek is, amelyek a legújabb technológiákat az űrkutatásban, konkrétan a Holdra való visszatéréshez akarják felhasználni. Így látott napvilágot az a furcsa terv is, amely a fantasztikum és a realitás határán van. A Holdon az építkezésekhez, ahol betonra lenne szükség, kötőanyagként ne cementet, hanem fehérjét használjanak. Ha az űrhajósok véréből is rendszeresen kivonnák a vérfehérjét, az albumint, hat űrhajós két év alatt 500 kg beton előállításához szükséges fehérjét tudna termelni.
Bármennyire is meghökkentőnek tűnik, ezek az új technológiák egy olyan világ felé mutatnak, ahol az építőipar sokkal kevésbé környezetszennyező, és ahol ezek az anyagok – legyen az vizelet, baktérium vagy akár gomba – inkább erőforrásként tekinthetők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.