Tegnaptól jóval több látogatót fogadnak a Fővárosi Állatkertben

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 28. 15:49

Korábban hírt adtunk arról, hogy a Fővárosi Állatkert május 20-án újra megnyitott, akkor még napi 2500 főre maximalizálva a látogatást. A tegnapi naptól viszont egy napra már négyezer fő részére lehet jegyet váltani. A többi óvintézkedés egyelőre érvényben marad, tehát az állatházak, beltéri bemutatóhelyek most még nem látogathatók, és nem tartják meg a nagyszámú látogatót egy időben egy helyre koncentráló közönségprogramokat, látványetetéseket, állattréningeket sem.

Mindenféle különleges, egzotikus állat várja a családokat a Budapesti Állatkertben Forrás: Lorn/Wikipedia

Az Állatkert az egy héttel ezelőtti újranyitás óta eltelt napok tapasztalatai alapján döntött a napi látogatószám emelése mellett. Jegyet csak a jegymester.hu-n lehet vásárolni, elővételben egy adott napra, emellett a bérleteket továbbra is elfogadják.

- hangsúlyozták a közleményben.

Bár a szabadtéri bemutatók szinte mind nyitva vannak, a Holnemvolt Vár területe, a beltéri bemutatóhelyek és állatházak, illetve azok a kifutók, ahol a közönség rendes körülmények között bemehet az állatok közé, egyelőre nem látogathatók.

Az állatkert továbbra is javasolja a szájmaszk viselését, a gyakori és alapos kézmosást, és arra kéri látogatóit, hogy az állatokat semmivel, még zoo csemegével se etessék.

A vendégeket a gyermeknap közeledtével rengeteg kisállattal, kölyökkel és fiókákkal várják. Az elmúlt hét során nagy közönsége volt a kistapírnak, sok nézőjük akadt a nagymara-kölyköknek és a feketehattyú-fiókáknak, de az ázsiaivadkutya-kölykök is gyakran előmerészkedtek rejtekhelyükről. Nemrégiben egy aranyszőrű takinnal is gazdagodott az állatkert, és hamarosan párt kap a kis panda, másik nevén vörös macskamedve is – írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.