Embertelen brutalitással végzett albérlője a budapesti nyelvtanárral, P. Attilával akinek az volt az egyetlen bűne, hogy szerette volna idejében megkapni a lakbért.
<p>Hátba ütött egy testnevelő tanárt egy nő Újkígyóson. Az asszony azt sérelmezte, hogy unokájának azért, mert nem vitt felszerelést, külön guggolásokat kellett csinálnia. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.</p>
Életre szóló élményben szeretné részesíteni tanítványait egy fővárosi töritanár. Balatoni József elhatározta, a diákjai segítségével gyűjtésbe kezd, a cél pedig nem más, mint hogy a fiatalok közül sokan életükben először megpillanthassák a tengert.
A Tanár című sorozat kirúgott főszereplője talán sosem tudja meg, pontosan miért is küldték el. Mert az indok, miszerint Nagy Ervinnel nem játsszák el hitelesen az egymással évődő párt, szerinte nem igaz.
Hihetetlen, amit Kálló Roland véghez vitt. Senki sem hitt benne, de ő bebizonyította, hogy igenis bárki elérheti az álmait. A tudásban látta a kiutat a nyomorból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.