<p>Daganatos betegség támadta meg Epres Attilát. A színművészt szeptemberben operálták, egyelőre nehezen nyel, de kitartásának köszönhetően már a színházba is visszatért! </p>
Izgalmas kutatás kezdődött Kaliforniában, ahol egyebek közt a 10–12 hónapos Orlovits Jánoska több száz évvel ezelőtt mumifikálódott holttestét vizsgálják magyar és nemzetközi szakemberek.
Egy lelkes unoka és nagymamája megható fotója tarolt az interneten. Lhotsky András ugyanis úgy próbálta fájós kezű nagymamáját elcsalni kirándulni, hogy közös képükre kétezer lájkot kért. Végül 45 ezren biztatták Lica mamát.
A magyarok leginkább immunerősítő, fájdalomcsillapító, nyugtató, köhögő és váladékoldó, rákellenes vagy méregtelenítő hatásuk miatt használják a gyógygombákat.
A fiatal nőnél rákot diagnosztizáltak, de azt nem akarta tudni, mennyi ideje van mág hátra. Egy megható naplóban írt a friss házasként megélt legboldogabb pillanatairól, amik élete utolsó napjai is voltak egyben.
Habár a kormányrendelet szerint két hétnél hosszabb ideig egyetlen rákgyanús beteg vizsgálatát sem halogathatják, a Gyógyulj Velünk Egyesület tapasztalata szerint a helyzet továbbra is drámai.
Csak pár napot adtak a kétgyermekes, rákos anyukának. Az orvosok sem igazán értik, hogy lehet még mindig életben - ő azonban szívesen elárulja a titkát bárkinek.
A nő tisztában van vele, hogy sokan megbotránkoznak majd tette hallatán. Pedig korántsem érzéketlenségből döntött úgy, hogy gyász helyett az élet ünneplésével tiszteleg édesanyja emléke előtt.
Nagy visszhangot váltott ki a Bors cikke, amely egy egykori szépségkirálynő harcáról szól. Koller Katalin 2007-ben diadalmaskodott a Miss Hungary-n, három éve érzett először csomót a mellében, de mikor elment a mammográfiára, érdekes jelenet...
Az orvosok lemondtak róla, de ő nem adta fel. Koller Katalin korábbi szépségkirálynőnél rákot diagnosztizáltak. Azóta óriásit küzdött a gyilkos kórral, és nyerésre áll.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.