Törölte magát a Facebookról Tóbiás Nina. Egy mai tini számára ez komoly döntés, és Rába Tímea világszép lányának komoly oka is volt rá: ferde hajlamú férfiak céltáblája lett.

Első osztályos általános iskolás kislányokat molesztált egy helyettesítő tanár, aki állítja: semmi rosszat nem tett. Hozzá sem ért a lánykákhoz - vagy ha mégis, azt is csak véletlenül tette.

Egy 38 éves, háromgyerekes férfi azt hazudta kiskorú áldozatainak, hogy ruhát akar nekik ajándékozni. Egyszer már lecsukták nemi erőszak miatt, de mindössze fél évet ült.

Hónapokon keresztül élte ki beteges vágyait élettársa tanítványán egy tarnaszentmiklósi férfi, aki a korrepetálásra érkező kislánnyal rendszeresen pornófilmeket nézetett, miközben maga meztelenre vetkőzött.

Hatodikos korában kezdte sejteni, hogy valami nem stimmel vele, 13 évesen pedig rájött: a kislányokhoz vonzódik. A 43 éves amerikai férfi nyíltan vállalja, hogy pedofil, de sosem közösült még senkivel sem.

A táborfalvai horrorszülők ügyeként híresült el az eset, amelynek vádlottjait szexuális erőszakkal is gyanúsították, ám a bíróság már csak az apát tudja elítélni, párja ugyanis időközben elhunyt.

Pokollá tette lánya gyermekkorát egy aszódi férfi. K. Csaba tizenkét éven keresztül napi rendszerességgel kényszerítette szexre a lányt, aki az első alkalom idején még csak 10 éves volt.

Egy 12 éves fiút molesztált egy férfi a villamoson, a gyermek néhány méterre elsodródott az édesanyjától, zaklatója azt hitte, hogy egyedül utazik. A férfinek nem ez volt az első ilyen akciója.

Másokat boldog életre, tudatos életvezetésre tanít Joshi Bharat, ám a saját házassága megmentésére nem jutott ideje. Persze nem ő az első cipész, akinek a cipője lyukas.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.