Sokkoló: két nemi betegséget is kapott nevelőszüleitől a kiskorú lány

Sokkoló: két nemi betegséget is kapott nevelőszüleitől a kiskorú lány

perverz
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 26. 19:30
<p>Hét- vagy nyolcéves korában történhettek vele a szörnyűségek.</p>
Bors

Elképesztő eset került napvilágra egy friss brit gyermekvédelmi jelentésnek köszönhetően. A 71 oldalas dokumentum többek közt arról számol be, miként került nevelőszülőkhöz egy kislány, miután szexuálisan zaklatták - hogy később azok is kiéljék rajta perverz vágyaikat, akik a gondját kellett volna, hogy viseljék.

Az iratban Claire-nek nevezett lányka azután került nevelőkhöz, hogy hatéves korában anyja egy 32 éves barátja molesztálta. A nevelőszülők - akik a jelentésben Mr. és Mrs. George-ként szerepelnek - azonban talán még enné is nagyobb szörnyűségeknek tették ki a gyermeket. Egy teszt ugyanis kimutatta, hogy egyszerre kettő nemi úton terjedő betegséget is elkapott - gonorrheát és chlamydiát. Ekkor 15 hónapja volt új családjánál. A dokik ezt követően a családot is tesztelték, az eredmények alapján pedig szinte biztos, hogy ők fertőzték meg a rájuk bízott gyermeket, aki ekkor hét- vagy nyolcéves lehetett.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy az ügynek lett-e bármilyen büntetőjogi következménye, illetve ha igen, akkor milyen ítélet született - jegyzi meg a Mirror - az azonban bizonyos, hogy számos lyuk van még a brit szociális és gyermekvédelmi hálóban, ha ilyen esetek megtörténhetnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.