Főképp tizenéves fiatalok életét oltotta ki a müncheni merénylő. Ali David Sonboly kilenc emberrel végzett, köztük egy 15 éves magyar fiúval, R. Robertóval. Családtagjai már azonosították Robertó holttestét.
<p>Kétségbeesve hívta az édesanyja, de Robertó már sosem vette fel többé a telefonját. A 15 éves magyar fiú kettős állampolgár, őt is a Mc Donald’s-nál lőtte le a 18 éves merénylő.</p>
Vonattal ütközött egy traktor vasárnap reggel a Csongrád megyei Fábiánsebestyénnél, a mezőgazdasági jármű vezetője meghalt - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár volt a péntek esti müncheni lövöldözés elkövetője - közölte a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője szombaton hajnalban.
Szórakozni indult és soha nem ért haza az a 18 éves lány, aki gyanús körülmények között lett rosszul a Balaton Soundon. A tinit az orvosi ellátóból elengedték, ám utána elesett és beverte a fejét.
Nem akart fájdalomcsillapítóktól kába lenni, tiszta tudattal szerette volna végigélni az utolsó leheletéig azt, amit rendelt neki a sors. Egyetlen percre sem mutatta ki a kislánya előtt az elviselhetetlen fájdalmait.
A tunéziai férfi közvetlenül a nizzai terrortámadás alatt megtudta, hogy felesége belehalt a sérüléseibe, de gyerekéről nem tudott semmit. Egészen péntekig, amikor értesítették, fiát is megtalálták az elhunytak között.
zemélygépkocsi ütközött össze gyorsvonattal csütörtök délelőtt a Vas megyei Lócs térségében, egy alsórendű úton lévő vasúti átjáróban. A balesetben ketten meghaltak.
Egy büszke nagyapa és egy 27 éves fiatalember halt meg a hét végén Ebergényben lezuhant sárkány- repülőn. A motor leállt, és orral a szántóföldre zuhantak.
Négy rendőrt agyonlőttek, hetet pedig megsebesítettek lőfegyverrel csütörtök éjszaka a texasi Dallasban, ahol erőszakba torkollott az amerikai rendőri túlkapások elleni tüntetés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.