Megmérgezték a játékosokat? Már a rendőrség is vizsgálódik a sorsdöntő meccs kapcsán

Sampdoria
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 19. 13:15
Szándékos mérgezés? Az olasz másodosztályban maradásért ritkán látott küzdelem zajlik a pályán és – jelenleg – azon kívül. A Salernitana rendőrségi nyomozást is indított, miután a játékosai a Sampdoria elleni meccsről hazajövet ételmérgezést szenvedtek, 16-an kórházba kerültek, edzéseket, majd pedig a visszavágót kellett elhalasztani.

Eldurvult a helyzet Olaszországban, ahol a Sampdoria és a Salernitana a túlélésért küzd a másodosztályban. A két csapatnak holnap, azaz pénteken kellett volna lejátszania a bennmaradásról döntő rájátszás visszavágóját (az első mérkőzésen a Samp 2-0-ra nyert hazai pályán), de a Salernitana halasztást kért, miután a hazaút során a keretből 16-an ételmérgezést szenvedtek. A szövetség vasárnapra halasztotta a meccset, de a klub az ellenfelet okolja a történtekért. 

Ételmérgezés az olaszoknál, dráma a kiesési meccsen
Ételmérgezés az olaszoknál, dráma a kiesési meccsen   Fotó: NurPhoto via AFP

Ételmérgezés áll a háttérben?

A múlt vasárnapi első mérkőzés után bosszúsan indultak haza a Salernitana játékosai. Egy éve még az első osztályból estek ki, most pedig mindössze egy mérkőzésre voltak a harmadik ligától. A Tuttosport beszámolója szerint valamilyen rizses csomagolt ebédet ettek a focisták a stábtagok az úton, viszont mire visszaértek a repülőtérre 16-an rosszul lettek. Sokakat egyből a kórházba vittek, az edzéseket el kellett halasztani, s mindeközben a rendőrség is megkezdte a vizsgálatot – utalva, hogy a történtek lehet nem a véletlen műve. 

Sokkoló, ami történt, sokan a stábtagok és a játékosok közül arra sem képesek, hogy egyáltalán bejöjjenek az edzőközpontba

 – érzékeltette a helyzet súlyosságát a héten a Salernitana vezérigazgatója, Maurizio Milan.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség elfogadta az együttes kérelmét, így vasárnapig kapott időt, hogy rendezze a sorait.

A tét óriási, valamelyik klub hatalmasat fog égni

Akármelyik csapat is esik ki a Serie B-ből, tragédiával ér majd fel. A Sampdoria korábbi olasz bajnokként és BEK-döntősként süllyedne a harmadosztályba, noha ha a Bresciától nem vonnak le pontokat „adminisztratív szabályszegések” miatt, akkor Marco Rossi korábbi csapata már történelmi mélységben lenne. A Salernitana pedig két év alatt két osztályt zuhanhat, hiszen a 2023/24-es idényt még a Serie A-ban töltötte.

Az első mérkőzés összefoglalója:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.