A Zalaegerszeg melletti völgyben fekvő üdülőövezet felett rendszeresen látni sárkányrepülőket, amelyek a közeli reptérről szállnak fel. A helyiek már megszokták a dolgot, de amit szombaton láttak, még soha nem fordult elő.
– Zöldbabot pucoltam a kertben, az égre néztem, és nagyon furcsa, szokatlan hangja volt a gép motorjának, nagyon alacsonyan repült. A következő pillanatban el is tűnt az égről – mondta a Borsnak az egyik nyaraló. Szemtanúk szerint a motor leállt a levegőben egy fordulás közben. Kényszerleszállásra nem volt idő. A pilóta a megfelelő helyet kereshette, hogy a gépet letegye, a fák között azonban fennakadt, mert a gép orral lefelé csapódott a napraforgótáblába. A helyiek közül többen odarohantak segíteni. A fiatalember azonnal szörnyethalt, az oktatót először a helyiek próbálták újraéleszteni, majd a mentősök, de nem sikerült megmenteni az életét. B. István tapasztalt pilóta és oktató volt, 1988 óta volt a Gedeon Ferenc Sárkányrepülő Egyesület tagja, egy éve elnökké is választották. Három felnőtt gyermeke volt. Barátai még mindig nem hiszik, hogy ilyen tragédia történt vele.
– Többször repültünk együtt, túléltünk sok veszélyes helyzetet. Nem félt semmitől. Nemrég lett nagypapa, nagyon büszke volt rá. Egy hete még elhozta az unokáját, és megmutatta neki a repteret – emlékezett rá az egyik közeli ismerőse. A 27 éves K. Zsolt még kezdő pilóta volt. Információink szerint kamionsofőrként dolgozott Ausztriában. Szerette a repülést, most kezdett beletanulni. Családot még nem alapított. A baleset pontos okát műszaki vizsgálat deríti ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.