AktuálisBelehalt a 8 éves kislány a nászéjszakába A jemeni gyerek nem élte túl az első éjszakát, amit férjével töltött. Helyi aktivisták most azért küzdenek, hogy tartóztassák le a férjet és gyerek családját, illetve vessenek véget a kiskorúak kiházasításának.
CelebÚjra együtt! Rékasi és Détár egy hotelben romantikázott- fotók Rékasi Károly mindent bevet, hogy elnyerje megcsalt neje bocsánatát. A színész egy visegrádi szállodába vitte feleségét feltöltődni. Enikőt végre láthattuk mosolyogni, igaz, látszott, még nincs minden elsimítva köztük.
CelebHilary Duff házasságán segített a párterápia Egy titkos informátor szerint Hilary Duff és férje, Mike Comrie ismét egymásra talált, amit egy terapeutának köszönhetnek.
VéleményVélemény: Kötelék Én még csak két éve vagyok házas, de át tudom érezni annak a problémáit is, aki harminc éve él együtt valakivel.
CelebKlárika 33 év után veszi fel Korda nevét Három évtizednyi házasság után Balázs Klári felveszi férje nevét, és Korda Kláriként szerepel minden hivatalos iratban. Úgy érzi, már senki nem vádolhatja azzal, hogy érdekből ment hozzá az énekeshez.
Aktuális65 évig voltak házasok, egyszerre érte őket a halál Síron túli szerelem, 65 év házasság – majd halál, ugyanazon a napon.
CelebEljegyzi kedvesét Harry herceg Bár sokan kételkedtek a kapcsolatuk tartósságában, úgy tűnik, hogy Harry herceg és Cressida Bonas lehet a királyi család új álompárja. Vilmos 28 éves öccse ugyanis a hírek szerint még idén megkéri a lány kezét.
AktuálisEgy évig szexel az önbizalomhiányos anya Eddig meztelenül sem mert a férje elé állni, ezért mindennapos szeretkezéssel próbálja leküzdeni komplexusait. Az fejlődését pedig blog formájában az egész világgal megosztja.
CelebPalácsik örökölte Dobó Kata kutyáját Olíviával, az ónémetjuhásszal pózol önfeledten egyik fotóján Vajna Tímea. A kutya Andy Vajna volt élettársáé, Dobó Katáé, aki fájó szívvel hagyta Los Angelesben kedvencét.
AktuálisHalálraítélthez akar hozzámenni az asszony Egy 47 éves londoni asszony hosszú évek után végre megtalálta az igaz szerelmet, ám boldogságát beárnyékolja egy apró zavaró körülmény: szerelme egy amerikai börtönben vár a halálos ítéletére.