Belehalt a 8 éves kislány a nászéjszakába

Jemen
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 09. 21:00
A jemeni gyerek nem élte túl az első éjszakát, amit férjével töltött. Helyi aktivisták most azért küzdenek, hogy tartóztassák le a férjet és gyerek családját, illetve vessenek véget a kiskorúak kiházasításának.
Bors

Vasárnap számolt be egy helyi lap arról, hogy Rawan, a 8 éves jemeni kislány belehalt a belső sérüléseibe, miután férjével elhálta a nászéjszakát. A gyermeket állítólag a nála ötször idősebb férje kényszerítette a szexuális aktusra, amelynek nyomai kívülről is láthatóak voltak.

A Gulf News szerint jemeni és kuvaiti aktivisták is most az követelik, hogy a rendőrség tartóztassa le a felnőtt férjet és Rawan családját is. Továbbá azért is tüntetnek, hogy a hatóságok számolják fel azt a népi szokást, hogy kiskorú lánygyermekeket férjhez adnak.

A lap még egy helyi bloggertől is idézett, aki szerint ez a házasság még ráért volna, és akkor a kislány sem halt volna meg.

A jemeni nők kizárólag zárt - teljes testet takaró - ruhában léphetnek utcára, vagyis hidzsábban. Habár autót vezethetnek és tanulhatnak, nagy részük - 70 százalékuk - analfabéta, mert szüleik nem költenek a taníttatásukra, a pénzüket inkább a fiú gyermekekre költik.

A lányoktól szeretnek hamar megszabadulni, természetesen pénzt kapnak értük, ezért is gyakori, hogy még valójában gyermekeket adnak férjhez. Egy 2010-es felmérés szerint a kislányok negyedét 15 éves kor előtt kiházasítják.

Több szervezet is küzd azért, hogy megakadályozzák a kislányok férjhez adását, az utóbbi időkben még is több olyan eset látott napvilágot, amely elborzasztotta a közvéleményt. Legutóbb egy 12 éves jemeni lány például belehalt a szülésbe. Férje kétszer annyi idős volt, mint ő, a súlya pedig majdnem háromszorosa.

Nehéz megállapítani, törvénybe iktatni a házasság alsó korhatárát, mert többen attól tartanak, ha ez megtörténik, tiltott kapcsolatot fognak létesíteni a gyereklányok. Továbbá attól is tartanak a jemeni törvényhozók, ha engednek a követeléseknek, akkor a nép azt fogja hinni, a nyugat erőltette rájuk, ami akár végzetes is lehet a számukra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.