Fiatal felesége mentette meg a filmmogul életét! Vajna Timi állandó készenlétben van Andy Vajna mellett, és minden technikát ismer, amivel elsősegélyt nyújthat párjának.
Komoly baleseti sérülteket látott el a Balaton-parton Lilu – legalábbis elméletben. Szeretné mindenkiben tudatosítani az elsősegélynyújtás fontosságát.
Kilencéves fiának köszönheti életét Cherie Briggs, miután egy darab borsó a torkán akadt és fuldokolni kezdett. Óriási szerencse, hogy gyermeke éppen az eset előtt pár nappal egy táborban elsősegély oktatáson vett részt, így tudta, mit kell tennie.
Igazi kis hős a nyolcéves Harry Flynn, aki megtanulta a szájból szájba lélegzéssel történő újraélesztést, hogy a kishúgán segítsen. Majdnem két tucatszor kellett már használnia tudományát.
Egy kampány kedvéért vett részt a színész egy elsősegély-bemutatón. Kamarás fontosnak tartja, hogy az alapvető technikákkal az emberek tisztában legyenek.
Örök életére emlékezetes marad első szépségversenye Bóka Alexandrának, aki a fair play-díjjal és tizenegy öltéssel a testében távozott a Miss Budapest döntőjéről. A hátát és a combját kellett összevarrni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.