Natasha és Trevor Beemon antik bútorok helyreállításával és értékesítésével foglalkozik az Egyesült Államokban. Nemrég egy 1940-50-es évekből származó vitrint szereztek. A bútor jó állapotban volt, így Natasa lefotózta, hogy fel...
Megdöbbentő adatok szivárogtak ki a magyar egészségügy helyzetéről. Van olyan magyar orvos, akik akár havi 8 millió, vagyis évi 100 millió forint hálapénzt tesznek zsebre. De kik azok az orvosbárók?
A Győri törvényszék Szűcs és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt Hagyó Miklós felperesnek dr. Bacsek György ügyvédi iroda által képviselt Lapcom Zrt. alperes ellen személyhez fűződő jogok megsértése miatt indult perében meghozta a következő ítéletet:
Hét és fél milliárdba kerülhet az a négy mélygarázs, amit a budai Várba terveznek építeni. A Miniszterelnökség nem árulja el, hogy a munkálatok veszélyeztetik-e a budavári épületeket.
Kulka János, Rudolf Péter, Gregor Bernadett, Tahi-Tóth László – színészgenerációk szelfijéből nyílt kiállítás a hétvégén a Katona József Színház előcsarnokában.
Hullámvölgybe került a Hertha. Dárdai Pál együttese lecsúszott a dobogóról, az utóbbi három bajnokiján csak egy pontot szerzett, és veszélyben a BL-selejtezőt jelentő 4. helye is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.