Sokkot kapott, mikor meglátta, mit fotózott az antikvitásban

PUBLIKÁLÁS: 2016. április 18. 14:15
Natasha és Trevor Beemon antik bútorok helyreállításával és értékesítésével foglalkozik az Egyesült Államokban. Nemrég egy 1940-50-es évekből származó vitrint szereztek. A bútor jó állapotban volt, így Natasa lefotózta, hogy fel tudja tenni az internetre eladásra.
Bors

Mikor megnézte a fényképet, látta magát tükröződni a vitrin üveges ajtajában, de amit maga mellett látott, attól megfagyott a vér az ereiben: egy idős nő hajtotta a fejét a vállára. Natasha egyedül volt a boltban, fogalma sem volt, ki lehet az asszony és hogy került a képre.

Trevor feltöltötte a képet a facebookra. A hozzászólásokból derült ki, hogy a fényképen lévő idős nő pont úgy néz ki, mint a bútor korábbi tulajdonosa.

– Hallottam már korábban, hogy szellemek és kísértetetek kapcsolódhatnak a régi bútorokhoz, de mivel mi már régóta gyűjtjük a régiségeket, soha nem foglalkoztam az efféle mendemondákkal – mondta el Trevor az AJC internetes portál érdeklődésére.

Miután túljutottak az első sokkon, készítettek még néhány képet, amin úgy tűnt, hogy a korábbi tulajdonos szelleme jóváhagyja az eladást, mivel büszkén és boldogan néz vissza a fotókról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.