<p>Nem csak a versenyzők lennének teljesen mások, de Tóth Gabit, vagy éppen Gáspár Lacit is más műfajban mozgó, de hasonlóan legendás szakemberek váltanák fel.</p>
Feladta a leckét a tudósoknak Serédy Zsófia múmiája, vagyis amit korábban annak hittek. Egyre biztosabb, hogy a szarkofágban egy másik nő teste pihent háromszáz évig.
Lehet, hogy van valami igazság a régi bölcsességben: ami nem öl meg, az erősebbé tesz. A legújabb kutatások szerint bár a természeti katasztrófák, bűncselekmények és családi tragédiák által okozott mentális stressz pszichológiailag ártalmas lehet, a kisebb traumák segíthetnek megerősíteni pszichénket.
Peter Dinklage sosem hagyta, hogy pályafutását a termete határozza meg. A Trónok harcának törpéjét alakító mûvész elérte, amit akart: színészóriás lett.
<p>Budaörsi áruházak ellen elkövetett bombafenyegetésekkel és budaörsi nyaralók felgyújtásával gyanúsítanak egy 22 éves fiatalembert, akit pénteken fogtak el egy budapesti nyilvános telefonfülke közelében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
<p>Két hatalmas harci eb egy asszony kutyáját a kerítésen keresztül az utcára rángatta, majd szétmarcangolta. A nő története nem egyedülálló, mások is rettegnek már az alföldi városban.</p>
Előzetes letartóztatásba helyezték a gyermeküket halálra éheztető gyöngyösi párt. Az édesanya és ügyvédje az elmeorvosi szakértő véleményén tanácskoztak. Az anya elsírta magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.