Nem, nem célunk senkit riogatni, meg nyilván van olyan helyzet, hogy fel kell venni azonnal, amit megvásárolt, mert elszakadt vagy kilyukadt egy kényes helyen a régi, de alapvetően nem éri meg kockáztatni. Elmondjuk, miért.
<p>Ha felmérnék a világon, hogy hányan kedvelik, illetve hányan utálják az Eb-résztvevő portugál ász Cristiano Ronaldót, az utóbbiak lennének többségben. Legalábbis ezt állítja a híres focista egykori olasz edzője, Carlo Ancelotti.</p>
Őszintén bevallja, csupán divatból nem fog lemondani a kolbászról és a pörköltről. Éhezés helyett inkább sporttal formálja az alakját, amelyen nem látszik, hogy két gyermek édesanyja. A színésznő úgy érzi, végre kerek és boldog az élete.
<p>Didier Deschamps, a franciák kapitánya tiltja az édesség mértéktelen fogyasztását. Ezt az előírását egyik játékosa, Antoine Griezmann most megszegte.</p>
Gárdos Krisztián indul a riói olimpián. Osztrákként, a parasportolók között. A hazai pingpongtársadalom értetlenül áll a dolog előtt. Megpróbáltuk kideríteni, mi történt.
Berki hozta az elvárhatót, ahogy Varga Viktor is, Schobert gondolkodott, Dopeman asszociált, Pachmann pedig iszonyú izgalmasat írt. Az utóbbi nem igaz.
Tudja, hogy hosszú távon nem tesz jót a bőrének, mégis rajong a napozásért Csepregi Éva. A zenész sokkal magabiztosabban mozog a színpadon, ha élettel teli bőrrel áll rajongói elé.
<p>Tudta, hogy minden negyedik ember kihagyja az esti fogmosást lefekvés előtt, és hogy a fülhallgatóktól 700 százalékkal több lesz a baktériumok száma a fülében? És ez még mind semmi, a világ tele van olyan gusztustalan dolgokkal, melyek...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.