Feltételezések szerint három 10 év alatti fiú zaklatott egy 11 éves lányt a nyugat londoni Teddington temetőben múlt csütörötökön, koradélután. A trió az elmondottak alapján a bántalmazás előtt csókolózásra is kényszerítették...
<p>Harlekinkatica harapta meg az éppen alvó három hónapos kislány arcát a szlovákiai Csöllén. Mikor anyja meglátta a katicát az arcán először csak le akart fotózni, aztán vette észre a hatalmas foltot a kis Dianka arcán.</p>
A jelenleg 36 éves Armando de Andrade-ra egy ablaktalan szobában, ágyhoz kötözve talált rá a rendőrség. Szemtanúk elmondása alapján a fogvatartott fiatalember körmei extrém hosszúra nőttek, szakálla a térdéig ért.
A Fővárosi Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 43 éves férfival szemben, aki a vád szerint egy vita hevében olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő az elszenvedett sérülésekbe belehalt.
<p>Vannak, akik étrend-kiegészítőkkel, mások tudatos táplálkozással próbálják bevinni a napi szükséges vitaminmennyiséget. Sokunk azonban nincs pontosan tisztában azzal, melyekre van feltétlenül szükségünk.</p>
Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga.
<p>Egy eltorzult fej, melyet ököllel arcon vágnak. Ezt a szürreális alkotást találta a harmadik legjobbnak a zsűri Németországban, az erfurti gasztroolimpián. </p>
<p>A tízhetes indiai bajnokság idejére egy ötcsillagos szállodába költöztette játékosait a Mumbai City. Vadócz Krisztián kizárólag a focira koncentrál, felesége itthon várja. </p>
Egyelőre ismeretlen okból felrobbant egy autó kedd reggel a dél-törökországi Antalya külvárosában található helyi kereskedelmi és iparkamara hátsó parkolójában - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.