Halálra verte élettársát egy budapesti férfi

Halálra verte élettársát egy budapesti férfi

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 25. 13:43
A Fővárosi Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 43 éves férfival szemben, aki a vád szerint egy vita hevében olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő az elszenvedett sérülésekbe belehalt.
Bors

A férfi és élettársa 2012 óta voltak együtt, kapcsolatuk alatt sokat veszekedtek, amik során a  férfi többször is megverte a nőt.

A vádirat szerint 2015. május 20-án a nő részegen ment haza a XIII. kerületi otthonukba, összevesztek, majd az élettársa tenyérrel, később ököllel is ütni kezdte. Ennek következtében a nő fején, a felsőtestén és a végtagjain is számos, összesen legalább 40 különböző sérülést szerzett, valamint az orrcsontja is eltört. A férfi ezután lefeküdt aludni, majd reggel, amikor felébredt a földön fekve találta a nőt.

A megvert áldozat az oldalát fájlalta, de a féri ezzel nem törődve dolgozni indult és otthagyta élettársát. Hazatérve holtan találta, abban a pózban, ahogy reggel hagyta. 

Ezt követően értesítette a mentőket.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló férfival szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, amely bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.