A félelmetes emlékekre az agy rendkívül fogékony, de tudósoknak sikerült egy új eljárás segítségével meglazítani ezt, kapcsolatot és felül is írni a félelemre adott választ patkányokban.

Az eljárás, melyben a patkányok agyát kiteszik annak a hatásnak melyet azok, mint a legfélelmetesebb emléket őriztek, kihasználják azt az emlékezetben jelentkező gyengeséget, amit a félelem okoz, esetlegesen használható lehet olyan kezelések kifejlesztésére, melyekkel emberekben lehetne kezelni a félelmet, mondták a tudósok.

A félelmetes emlékek, mint például a rossz emlékek, részben jobban megragadnak az agyban, mint a jó emlékek. Ebben az evolúció játszhat szerepet, lévén, hogy a szervezetet károsítani képes dolgoktól való félelem segíti a túlélést.Így az agynak nehéz dolga van, ha a rossz emlékek kitörléséről van szó, valamint akkor is amikor a valós félelmet és az irracionális félelmet kell megkülönböztetni egymástól. Tudósok régóta keresik a módját, hogy lehetne az agyat rövidre zárva törölni az irracionális félelmeket.

Egy félelem emlék kialakulása, olyan hatásra következik be, amely megijeszt minket, példának okáért egy kutya, amely megharap minket. Ezek után minden kutyától félni kezdünk. Ez az emlék azonban nem kerül be közvetlenül az agyunkba.

2252 ?Kezdetben az emlék meglehetősen gyenge így ekkor még viszonylag könnyen eltávolítható.? ? mondta Marie-H. Monfils, a tanulmány vezetője. Abban az esetben viszont, ha elég idő áll rendelkezésre, az emlék beivódik és eltárolódik a hosszú távú memóriában. Ekkor már rendkívül nehéz tőle megszabadulni.

Minden egyes alkalommal, mikor kapcsolatba kerülünk félelmünk tárgyával (a példánkban egy kutyával), az emlék felszínre tör és beindítja a félelmi reakciót.

Korábbi tanulmányok felfedték, hogy amint ez az emlék újra megjelenik, hasonlóan a kezdeti állapotához ismét gyengévé válik. ?Olyan ez, mintha az emlék ismét fiatal lenne.? ? mondta Monfils.

Tulajdonképpen, az emlék leülepszik és újra bekerül a hosszú távú memóriába, de ez a folyamat időt vesz igénybe, így az ülepedés ideje alatt az emlék gyakorlatilag ismét sebezhető.

A tudósok célja olyan módszerek létrehozás volt, melyek kihasználva ezt a kis ablakot gátolják az emlék újra történő leülepedését vagy meggyengítik a kapcsolatot a félelmet kiváltó hatás és a félelemre adott válasz közt.

Egyes kutatócsoportok különféle gyógyszerekkel, biokémiailag próbálták blokkolni a folyamatot és míg egyes gyógyszerek hatásosnak bizonyultak, a legtöbbet nem lehet emberben használni. Egy nemrég elkészült tanulmány szerint egy gyakran használt vérnyomás szabályozó hasonló hatást mutat. Ezt azonban más tanulmányok cáfolták így Monfils és kollégái másik módszer kifejlesztését vették célba, mellyel a folyamat blokkolható.

A blokkolást egy másik elterjedten próbált eljárással az extinkcióval (kioltás) kombinálták. Az eljárás során, melyet laboratóriumi patkányokon végeztek, a félelmet egy adott hanghoz kötötték oly módon, hogy a hang megszólaltatása mellett áramütésnek tették ki az állatot. Ezt követően az adott hangot többször megismételték az áramütés nélkül, egész addig, míg az állatban már nem váltott ki félelmet.

Az eljárással az a probléma, hogy egy adott idő után a félelem magától visszatér. Ezt az eljárást alkalmazzák, például ha valaki pókoktól retteg. Fokozatosan teszik ki a félelme tárgyának, egészen addig, míg az egyén félelme megszűnik. Hasonló visszaesés azonban itt is előfordul.

Monfils és társai azonban valami tartós megoldást kerestek, melyben a két eljárás erőssége kombinálódik. 2253 Ugyanezt a hang/áramütés eljárást alkalmazták, hogy patkányokban félelmet keltsenek. Ezek után a hangot csak egyetlen egyszer adták le (áramütés nélkül), mely életre keltette a félelem emlékét, de létrehozott egy ?utat? az agyba, mely azt jelezte, hogy az áramütés nem az a dolog amitől félni kell. Egy bizonyos idő elteltével a hangot ismételten adták le, mint a megszokott extinkciós eljárás során.

Ez úgy tűnt megszabadította a patkányokat a hangtól való félelemtől, és hónapokkal később sem jelentkezett bennük félelem a hang hallatán.

A kulcs az emlék feltárása volt az extinkciós eljárás elkezdése előtt, magyarázta Monfils. A hagyományos eljárás mind a félelmetes emléket, mind a jó asszociációs utat megnyitja. Monfils eljárása csak a jó asszociációs utat nyitja meg. Ez pedig az extinkció alatt egyre erősödik, ezzel tartósan felülírva a félelmetes emléket, foglalták össze Monfils és kollégái.

Az eljárás még távol van attól a ponttól, hogy embereket alkalmazzák, de Monfils optimista és reméli nemsokára emberi esetek kezelésére is hozzáférhető lesz.

Kitörölték a félelmet a patkányok agyából