A strabizmussal küzdő gyerekek ? ismertebb nevükön: kancsalok - nagyobb valószínűséggel válnak rövidlátóvá felnőtt korukra, vélekednek egy új tanulmány szerzői.
Az amerikai szemészeti szakfolyóirat az American Journal of Ophthalmology hasábjain a Mayo Klinika kutatója, Dr. Brian Mohney és kollégái tették közzé legfrissebb eredményeiket a kancsalság felnőttkori szövődményeivel kapcsolatban.
A kutatók 135 minnesotai gyermek kórtörténetét vizsgálva azt állapították meg, hogy a strabizmus, azaz kancsalság egy bizonyos fajtája ? az időszakos exotrópia, azaz a kifelé eltérő szemállás ? esetén jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyerekek felnőtt korukra rövidlátók lesznek. A kutatómunkához felhasznált adatok alapján a vizsgált személyek 91 %-a 20 éves korára rövidlátóvá vált ? még azok is, akiknél egyébként a szemállás korrekcióját célzó műtétet is végrehajtottak.Európában és a nyugati országokban, így Amerikában is a kancsalság leggyakoribb formája az ezotrópia, amikor az egyik, vagy mindkét szemgolyó befelé tér el a normális szemállástól, ugyanakkor az ázsiai országokban az exotrópia, vagyis a kifelé eltérő szemállás kétszer olyan gyakori ? ez valószínűleg azt jelenti, hogy a világon ez a kancsalság legelterjedtebb formája.
A kutatók által vizsgált mintán a gyerekek 7 %-a már igen fiatalon, 5 éves korára a rövidlátás tüneteit produkálta, 46 %-uk esetében 10 éves korukra jelentkeztek a rövidlátókra jellemző szimptómák, és 91 %-uk 20 éves korára biztosan rövidlátóvá vált. A kutatók szerint eredményeik nem bizonyítják, hogy az időszakos exotrópia rövidlátást okozna, de azt feltétlenül mutatja, hogy igen jelentős kockázati tényezőként kell felismerni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.