Nappal világít a bőrünk

bőrgyógyászat
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 22. 17:00
Az emberi test szó szerint világít, látható fényt bocsát ki extrém kis adagokban, melynek szintje a nap során változik.

Az emberi test szó szerint világít, látható fényt bocsát ki extrém kis adagokban, melynek szintje a nap során változik.

Korábbi kutatások bebizonyították, hogy a test látható fényt bocsát ki, ám ezerszer kisebb intenzitással, mint amit szabad szemmel érzékelhetnénk. Sőt, gyakorlatilag minden élőlény bocsát ki gyenge fényt, amely valószínűleg a szabadgyökökkel kapcsolatos biokémiai reakciók mellékterméke lehet. A látható fény különbözik az infravörös sugárzástól, amely a fény egy láthatatlan formája, és amely a test hőből keletkezik.

fotonok2

Japán kutatók egyetlen foton detektálására is képes, nagyfokban érzékeny kamerákkal vizsgálták az emberi fényt. Öt huszonéves egészséges önkéntes férfi állt csupasz mellkassal a kamerák előtt teljes sötétségben, fénymentes szobákban háromóránként 20-20 percre délelőtt 10 órától este 10 óráig három napon át.

A kutatók azt találták, hogy a test világítása a nap során emelkedett és csökkent, legalacsonyabb délelőtt 10 órakor volt, legmagasabb pedig délután 4 órakor, mi után hirtelen lecsökkent. Ezek a felfedezések azt sugallják, hogy a fénykibocsátás belső óránkkal, anyagcsere ritmusunk napi hullámzásával állhat összefüggésben.

fotonok

Az arc jobban világított, mint a test többi része. Ez azért lehet, mert az arcot több napsütés éri és barnább a bőrszínt eredményező pigment, a melanin fluoreszkáló vegyületeket is tartalmaz, amelyek fokozhatják a test csekély fénytermelését.

Mivel ez a csekély fény a szervezet anyagcseréjéhez kapcsolódik, a felfedezés azt sugallja, hogy a a gyengébb kibocsátást kimutató kamerák segítségével azonosítani lehetne bizonyos betegségeket- közölte Hitoshi Okamura, cirkadián biológus (Kyoto Egyetem, Japán).

Ha látnánk az egész testfelület ragyogását, láthatóvá tehetnénk a teljes szervezet állapotát.-közölte Masaki Kobayashi, biomedicinális foton-specialita.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.