A Science Translational Medicine című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban a tejtermékekben található Lactococcus lacti és Lactobacillus casei baktériumokba vitték be az elafin nevű fehérjét kódoló gént.
A gyulladásos bélbetegségek hátterét még nem ismerik pontosan, vélhetően genetikai és környezeti hatások egyaránt közrejátszanak kialakulásában. Az emésztőrendszer saját flórája, baktériumösszetétele vélhetően fontos szerepet játszik a gyulladás fellobbanásában, bár arról még keveset tudnak a szakemberek, hogy miként zajlik ez a folyamat.
A francia Inserm kutatói azért választották az elafint kísérleteikhez, mert e fehérje gyulladásgátló hatása már korábban ismert volt. Az elafin megtalálható az egészséges bélrendszerben, és megfigyelték, hogy eltűnik a krónikus bélgyulladással élők bélrendszeréből. A kutatók ezért feltételezték, hogy a kívülről bejuttatott elafin védő hatású lehet.
A módosított, elafint termelő baktériumok egérkísérletekben jelentős védelmet nyújtottak a bélrendszernek, és enyhültek az állatok gyulladásos tünetei. A későbbiekben humán sejtkultúrában vizsgálva is hatásosnak bizonyult a módosított baktériumok által termelt elafin, mert csökkentette a gyulladásos jeleket.
A kutatók azt remélik, hogy a módosított baktériumok a későbbi humán klinikai próbákban is védőhatásúnak bizonyulnak, és a már ma is használt probiotikumokhoz hasonlóan adhatják majd gyulladásos bélbetegségben szenvedő embereknek. "Ezt a fajta biztonságos módszert hosszú távon is alkalmazhatnák a gyulladásos betegségek kezelésére" - idézte a kutatókat a Medical News Today című ismeretterjesztő portál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.